A címvédő amerikai kosárválogatott 22 ponttal legyőzte kedden a Pekingben ezüstérmes spanyolokat a két csapat londoni olimpia előtti utolsó felkészülési mérkőzésén, Barcelonában.
A két nappal korában az argentinok ellen jól kezdő, ám később kiengedő amerikai csapat ezúttal lassan melegedett játékba, az Európa-bajnok házigazdák hamar kilencpontos előnyt harcoltak ki. Az első negyed hajrájától aztán felpörgött, s elsősorban Carmelo Anthony parádés teljesítményével fordított a Dream Team, amely a félidőben már nyolc ponttal vezetett.
A harmadik negyedben gyorsan kiderült, hogy ezen az estén a spanyoloknak nincs esélyük a győzelemre: Kevin Durant kosaraival percek alatt csaknem húszpontosra növelte előnyét a Team USA, mely végül izgalommentes meccsen 100-78-ra nyert.
Az amerikaiaknál az első félidőben 23 pontot szerző Anthony volt a legeredményesebb 27 ponttal, míg a Miami Heattel idén NBA-t nyert LeBron James 25-öt szerzett. A spanyol csapatban a Los Angeles Lakers játékosa, Pau Gasol szerepelt a legeredményesebben 19 ponttal.

0 Megjegyzések