Reakciók a Magyar Nagydíjról. A megjelenések sorrendjében folyamatosan bővítjük a cikket az összes nyilatkozattal.
Red Bull
Sebastian Vettel (4.): "Úgy gondolom, összességében jobb volt a tempónk, mint amit a mai végeredmény mutat. Az első etapomban beragadtam Jenson (Button) mögé, gyorsabb voltam nála. Sok időt vesztettem, de nem lett volna megoldható a korai bokszkiállás, mert mindig van forgalom, nem tudtam volna tiszta pályára visszatérni. Nem sok egyebet tehettünk. Nem voltak rossz állapotban a gumik, ám azt gondoltuk, meg kell próbálnunk valami mást. Az előttünk lévő autókon elfogyhattak volna a gumik, de ez nem következett be. A versenytempónk nagyon jó volt, most a mi feladatunk, hogy javuljunk az időmérőkön és a rajtoknál. Ez esetben másképpen alakulnának a versenyek."
Mark Webber (8.): "Abban bíztunk, hogy a többieknek gondjai lesznek a gumikkal a verseny végén. Az ötödik helyen haladtunk kényelmes előnnyel, de rengetegszer előfordult idén, hogy a futam végére elromlottak az abroncsok. Ma nem így történt, ezért pozíciókat buktunk azzal, hogy kipróbáltunk valami mást. A végére begyorsultam, de itt nehéz előzni, nekem sem sikerült. Mindazonáltal így is három helyett léptem előre a rajthoz képest, értékes pontokat szereztünk, és az idény hátralevő része még teljesen nyitott."
Mercedes
Nico Rosberg (10.): "Nehéz hétvégénk volt Budapesten, egyszerűen nem voltunk elég gyorsak. Ma jól rajtoltam, és végül három pozíciót tudtam javítani a rajthelyemen, tehát mindent kihoztam a versenyből. Az viszont nem ideális helyzet, ha már egy ponttal is elégedettek vagyunk. Ki kell derítenünk, miért vagyunk jelenleg lassúak. Remélem Spában jobbak leszünk, keményen dolgozunk azon, hogy elvégezzük a szükséges fejlesztéseket."Michael Schumacher (-): "Ez nyilvánvalóan egy olyan verseny volt, amelyre nem szeretnék túl sokáig emlékezni. A rajt előtt nagyon magas volt a motor hőmérséklete, ezért a sárga lámpák felvillanásakor kikapcsoltam. A bokszutcából rajtolva előbb egy büntetést, majd egy defektet szedtem össze. Összességében tehát nem volt túl kellemes a verseny kezdete. Minden összejött, aminek nem kellett volna. A rajt előtt és a túlmelegedés idején nem működött rendesen a telemetriánk, és végül ezért adtuk fel a versenyt: nem akartuk megkockáztatni, hogy a következő futamon hátrányba kerüljünk valamilyen meghibásodás miatt. Most alaposan átvizsgálhatjuk az autót a nyári szünet előtt. Nem volt emlékezetes ez a hétvége, de néha előfordul az ilyen, ezt el kell fogadnunk. Biztos vagyok benne, hogy a következő futamokon sokkal jobb formában leszünk."
Sauber
Sergio Pérez (14.): "Attól tartok, nem lehet túl sok jót elmondani a mai versenyről. Egyszerűen nem voltunk elég gyorsak. Megpróbáltuk elnyújtani az első etapomat, hogy változtassunk a stratégiámon, de azt hiszem, ma sehogy sem tudtunk volna pontot szerezni. Kár érte, de a nyári szünet után visszavághatunk."
Kamui Kobajasi (18.): "Túl lassúak voltunk ezen a pályán. Egész hétvégén küszködtünk, különösen a közepes keveréken. A rajt után is veszítettem pár helyet, mert a pálya legszélére szorultam, és nem volt hová mennem. A verseny végén azt az utasítást kaptam, hogy hajtsak be a bokszba a hidraulika hibája miatt. A Hungaroringen valamiért nem jött ki a lépés."
Toro Rosso
Daniel Ricciardo (15.): "Elég jól rajtoltam, néhány autót sikerült is megelőznöm. Utána megpróbáltam di Resta mögött maradni, és pár körön keresztül használhattam a DRS-t. Ezután viszont fokozatosan elhúzott tőlem - ma egyszerűen nem tudtuk tartani a lépést a riválisainkkal. A lágy gumikon futott első etapok nem sikerültek olyan rosszul, bár a balansszal néha voltak problémáim. A futam előrehaladtával javult az autónk, de az utolsó etapban, közepes gumikon elég sokáig nem tudtam működésre bírni a gumikat. Talán túl óvatos beállításokkal kezdtem meg az utolsó etapot, mert a futam végére bőven maradt tartalék az autóban. Nem hiszem, hogy ennél sokkal többet elérhettünk volna. Remélem, a szünet után, Spában erősebben térhetünk vissza."Jean-Eric Vergne (16.): "Nagyon jól rajtoltam, megelőztem mindkét Saubert és egy Force Indiát is, ekkor azonban leszorítottak a pályáról. Ezzel pozíciókat vesztettem, a két Caterham mögé estem vissza. Mindkettejüket megelőztem, majd (Kamui) Kobajasit és Danielt kezdtem üldözni. Daniel azonban egy kicsit gyorsabb volt, mert én használt lágy gumikon köröztem, ő pedig újakon. Amikor én is kiálltam új abroncsokért, Kobajasi mögé tértem vissza, és az etapot mögötte töltöttem - kár érte, mert így Daniel elhúzott tőlem, pedig gyorsabb is lehettem volna. A verseny vége felé már nem volt olyan jó a tempón, az utolsó körökben pedig negyedszer is ki kellett állnom a bokszba, mert az oldaldobozba került törmelék túlmelegedést okozott. Enélkül éppen Daniel mögött vagy előtt értem volna célba. Ami a szünetet illeti, én inkább versenyeznék!"
0 Megjegyzések