Az idegenbeli 1-1 után hazai pályán a gól nélküli döntetlen is elég volt a Videotonnak, hogy idegenben szerzett góllal továbbjusson a Slovan Bratislava ellen az Európa Liga-selejtező második fordulójából.
„Először is szeretnék gratulálni a játékosaimnak és megköszönni a szurkolóknak, hogy ilyen sokan eljöttek, és hogy hihetetlen hangulatot varázsoltak a stadionba. A szoros meccs is megmutatta, hogy milyen nagy szükség volt a támogatásukra” - nyilatkozta a találkozót követően Paulo Sousa, a Videoton szakvezetője a klub hivatalos honlapján. „A Slovanról már előzetesen is elmondtam, hogy nagyon kemény csapat, széles taktikai repertoárral, rengeteg alternatívában képes focizni. A csapatom nagyon éretten játszott ma is, minden helyzetre a megfelelő módon reagált. A két meccs alapján jobbak voltunk ellenfelünknél, így elértük célunkat, továbbjutottunk.”
Vladímir Weiss, a Slovan szakvezetője érthetően szomorú volt: „Ez egy nagyon jó és kemény meccs volt, ahol helyenként megmutattuk, hogy milyen jó játékosokból áll a csapatunk. Azonban hiába vannak minőségi focistáink, nem tudtunk gólt rúgni. Volt pár játékos, aki nem azt nyújtotta, amit tud, például Milinkovic, aki sokkal többre képes. Úgy vélem, hogy nem a jobb csapat jutott tovább, hanem az, amelyik idegenben képes volt gólt lőni. Szerintem nekünk volt több helyzetünk, de elismerem, hogy nagyon kiegyenlített párharc volt. Most nehéz ezt a kudarcot megemészteni, de össze kell szednünk magunkat.”

0 Megjegyzések