A labdarúgó Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé jutott a Honvéd, miután a visszavágón is megverte a DVTK-t.
A két fél első mérkőzését rendkívül magabiztosan, 4-0-ra nyerte meg a Honvéd, ami azt jelentette, hogy a párharc eldőlt. Más is eldőlt a Bozsik-stadionban.
Ugyanis a találkozó után Sisa Tibor, a miskolciak vezetőedzője felajánlotta lemondását, amelyet a DVTK vezetősége el is fogadott. Az Újpest elleni bajnoki már az eddigi szakmai igazgató, Szentes Lázár irányított.
A kupavisszavágón aztán a hazaiak korán hátrányba kerültek, a maradék 74 percet már könnyen letudták volna a csapatok, hiszen hatot kellett volna rúgnia a Diósgyőrnek. Ez nem jött össze, sőt, a Honvéd megnyerte a második meccset is.
Továbblépett a Honvéd, míg a másik esti mérkőzésen a Vasas, ugyanis hiába mentette hosszabbításra a Békéscsaba a párharcot a 90. percben, 11-esekkel a fővárosiak mentek a legjobb 8 közé.

Eredmények - Magyar Kupa, 16 között, 2. mérkőzés:
Diósgyőri VTK - Budapest Honvéd 1-2
gólszerzők: Tisza (45.), illetve Faggyas (16.), Vernes (54.)
Továbbjutott a Honvéd 6-1-es összesítéssel.
Vasas - Békéscsabai Előre FC 0-1 (0-0) 11-esekkel: 4-3
Továbbjutott a Vasas, 11-esekkel.
0 Megjegyzések