A kézműtéten átesett csapatkapitány, Varga Dénes itthon marad, az olimpiai bajnoktárs center, Kis Gábor azonban sérülése ellenére ott lesz Görögországban, a hétvégi Szamarcidisz Kupán szereplő magyar férfi vízilabda-válogatott tagjaként.
MTI - Benedek Tibor szövetségi kapitány a kedd délelőtti edzés után ismertette az utazó keretet, amelyben tizenöten kaptak helyet, köztük négy olimpiai aranyérmes: Kis mellett Hosnyánszky Norbert, Madaras Norbert és Varga Dénes.

Ami a centert illeti, Benedek Tibor elmondta, Kis Gábornak muszáj a csapattal utaznia, mert "játékkal tud igazából formába lendülni".
"A sérülése, úgy fest, nem súlyosbodhat a mérkőzések alatt, azaz össze kell szorítania a fogait" - idézte a szövetség hivatalos oldala a szakvezetőt, akinek a megítélése szerint fontos négy mérkőzés vár rájuk Görögországban.
"Akikben lehetőséget látok, hogy bekerülhetnek a világbajnoki csapatba, azokat elviszem. Viszont mivel tizenöten megyünk, lehet cserélgetni, azaz nem kell mindenkinek a négy mérkőzést végigjátszania." - mondta.
Hozzáfűzte, a kupaprogram kissé kemény magyar szempontból, a többi résztvevővel ellentétben ugyanis a Benedek-legénységnek két nap alatt kell négy mérkőzést játszania, az első nap Montenegróval és Szerbiával, a másodikon pedig Olaszországgal és Görögországgal.
"Ez van, ehhez alkalmazkodunk. A két nap két különböző stílust igényel, pénteken a fizikum dominál majd, szombaton inkább az úszás. Engem most elsősorban a játékunk érdekel, ha esetleg utolsóként végeznénk, az sem zavarna, de persze szó sincs arról, hogy ne akarnánk minden meccsen győzni" - mondta a szövetségi kapitány.
Az utazók névsora:
Lévai Márton, Nagy Viktor - kapusok; Bátori Bence, Decker Ádám, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Kis Gábor, Madaras Norbert, Salamon Ferenc, Szivós Márton, Tóth Márton, Török Béla, Varga Dénes, Vámos Márton - mezőnyjátékosok

A magyar csapat meccsprogramja:
péntek:
9.00: Magyarország–Montenegró
18.30: Magyarország–Szerbia
9.00: Magyarország–Montenegró
18.30: Magyarország–Szerbia
szombat:
9.00: Olaszország–Magyarország
20.00: Görögország–Magyarország
9.00: Olaszország–Magyarország
20.00: Görögország–Magyarország