Kiemelt téma a spanyol sajtóban, hogy Carlo Ancelotti új szerepkörben próbálgatja Cristiano Ronaldót. A Marca arról értekezik, hogy az olasz a PSG elleni edzőmeccsen egy 30 méteres sávra korlátozta a portugál mozgásterét, és ennek előnyeire illetve hátrányara egyaránt rámutat.
Továbbra is kiemelt terjedelemben foglalkozik azzal a spanyol sportsajtó, hogy Carlo Ancelotti már poszton próbálgatja Cristiano Ronaldót a felkészülési időszakban.
A PSG ellen 1-0-ra megnyert előkészületi mérkőzésen a portugál ismét nem a vonal mellett kapott helyet. A Marca azt írja, az olasz tréner gyakorlatilag egy 30 méteres sávra korlátozta a labdarúgó mozgásterét, a felezővonal és a tizenhatos köríve közé.
A cikk szerint C. Ronaldo így is veszélyes maradt a kapura, hiszen Sirigu kapusnak négy alkalommal is érdemi munkát tudott adni, másfelől a beszámoló azt is megemlíti, a luzitán játékának leglátványosabb része esik így ki, a lendületes megindulások.
A szakértő amondó, Ancelotti azért erőlteti mindezt, mert a bajnokságban sok olyan ellenféllel lesz dolga a Real Madridnak, amely betömörül a saját kapuja elé, így a vezetőedző szerint CR7 nem árt, ha hozzászokik ahhoz, hogy háttal a kapunak is meg kell tartania a labdát, tudnia kell játékot kezdeményeznie.