Két gól is esett a 90. perc után a KTE-Honvéd meccsen

Az Európa Liga selejtezőjéből való kiesés után vereséggel kezdte a bajnokságot a Budapest Honvéd, a kispestiek Kecskeméten kaptak ki 3-1-re. A hazaiak Boris Bulajic találatával nagyon korán vezetést szereztek, a döntést a nyáron szerződtetett Leo szolgáltatta fejjel - a ráadásban pedig mindkét oldalon született egy gól Oussou illetve Vécsei révén. A hazaiak sikere teljesen megérdemelt.

A Kecskemét jobban kezdte a Honvéd elleni mérkőzést. A 9. percben egy szép támadás végén a hazaiak megszerezték a vezetést: Rajczi tette le a labdát Bulajicnak, aki éles szögből Kemenes lábai között lőtt a hálóba. Az első veszélyes kispesti szituációra bő félóráig kellett várni, ekkor Vécsei lapos lövését védte Németh. Az első félidő hajrájában Balázsnak volt egy jó próbálkozása, míg a másik oldalon Holendernek egy fejese, de mindkét esetben a kapu fölé szállt a labda.

A második játékrészben a kispestiek főleg Vernes Richárd révén jelentettek veszélyt a KTE kapujára, de gólt nem tudtak szerezni. A 66. percben aztán eldőlt a mérkőzés sorsa: Mogyorósi beadása után Leo fejelhetett hét méterről tisztán a kapuba. A hajrában ugyan mindkét csapat betalált egyszer-egyszer, de a KTE sikere nem forgott veszélyben.

A hazaiak megérdemelten gyűjtötték be a három pontot, ami azt jelenti, hogy Bekő Balázs győzelemmel debütált az NB I-ben.

(Fotó: kecskemetite.hu)