A Real Madridot nem tanácsolták - a Monacót választotta a fiatal tehetség

A Monaco pénteken bejelentette a Sevilla középpályásának, Geoffrey Kondogbiának a leigazolását. Az U20-as világbajnok középpályás kijelentette, azt tanácsolták neki, semmiképp se válassza a Real Madridot.

Geoffrey Kondogbia rendkívül jól teljesített tavasszal a Sevillában, ezért több topklub is szerette volna megszerezni az U20-as világbajnok játékost. A többek között az Arsenallal, a Milannal és a Real Madridddal is szóba hozott középpályás azonban végül kisebb meglepetésre a Monacónál kötött ki.

A 20 millió euróért hazájába igazoló tehetség azt is elmondta, csak egy klub volt, amelyről mindenképp szerették volna lebeszélni őt.

– Megkerestem pár, a labdarúgásban járatos embert, ők pedig azt mondták nekem, ne menjek a Real Madridba, túl nagy a kockázat – mondta a L’Équipe-nek a végül a Monacót választó Kondogbia.