Női vízilabda-válogatottunk 14-11-re kapott ki Görögországban Világliga-selejtezőn.
Merész András csapata a cataniai vereség után pontért, pontokért utazott Pireuszba, hiszen fontos lenne megcsípni a csoport második helyét a továbbjutáshoz.
A kezdés ha nem is sikerült jól - 3-1-re nyerték a kezdő játékrészt a hazaiak -, a folytatásban felálltunk a padlóról és előbb egyenlítettünk, majd Takács Orsolya góljával már 4-3-re nálunk volt az előnyt.
A harmadik etapban már 7-5-re is vezettünk, azonban a görögök feltámadtak és átvették az irányítást, míg mi egyre több hibával játszottunk, ráadásul a kapu előtt semmi sem jött össze.
Végül a záró negyed már tét nélkül zajlott, hiszen esélyünk sem volt ledolgozni a hátrányt: 14-11-re kaptunk ki.
A női válogatott legközelebb március 18-án, Olaszországot fogadja itthon.
Eredmény - Világaliga-selejtező, 2. forduló
Görögország - Magyarország 14-11 (3-1, 2-5, 6-3, 3-2)
4. NEGYED
5-8. PERC: Tsoukalát nem tudtak fogni, és Gangl, valamint két védő kezei fölött is a kapuba vágta a játékszert (13-11). Eláfradtunk a végére, Tsoukala emberelőnyből vette be a kapunkat... Kezd elmenni a meccs (14-11).
1-4. PERC: Bujka kapásból húzta be a labdát a görög kapuba (11-10). Asimaki gyorsan reagált a kapunk előtt, így megint két góllal mennek a vendéglától (12-10). Sok hibával játszunk, de szerencsére Kisteleki Hanna most nagyon eltalálta a megfelelő szöget (12-11).
3. NEGYED
5-8. PERC: Remekül használtuk ki az emberelőnyt, Csabai Dóra lőtt gólt az akció végén (8-8). Egy-egy gól itt is, ott is, maradt az iksz (9-9). Roubesi iszonyatosan nagy gólt dobott, majd még egyszer beköszöntek a görögök, így 11-9-re vezetnek.
1-4. PERC: Kisteleki Hanna remek passzát Bujka Barbara használta ki a játékrész elején, így tovább növeltük az előnyünket (5-7). Asimaki kapott ötméterest, de Roubesi kihagyta azt, így nem tudtak faragni a hátrányból a hazaiak. Tsoukala viszont igen, Manioloudaki révén pedig gyorsan egyenlítettek (7-7). Sajnos most a görögöknek áll a zászló, megint Tsoukala köszönt be (8-7).
2. NEGYED
5-8. PERC: Kapufa után újabb magyar gól, Tóth Ildikó szerezte. háromgólos hátrányból 5-3-ra vezetünk. A görögök körbe járatták a labdát, majd Psouni eresztett el egy lövést, amit Gangl Edina kezéről vágódott a kapuba (5-4). Asimakit eddig kikapcsoltuk, most viszont megvillant ő is (5-5). Bujka! Ezaz, emberrel együtt fordult le, majd könyörtelenül lőtt gólt (5-6).
1-4. PERC: Gangl Edina rosszul jött a kapujából, így büntetőhöz jutottak a görögök, ám Gangl magabiztosan húzta le a labdát. Kisteleki Hanna remek labdát kapott, a ziccert pedig ki is használta, így már csak 3-2 oda. Keszthelyi Ritára nem figyelt a védője, így a labda a kapuban landolt, kiegyenlítettünk! (3-3) Hoppá, már 4-3-ra vezetünk, köszönhetően Takács Orsinak!
1. NEGYED
5-8. PERC: Bujka lőtt megint gólt, de ezt sem adták meg. Most kimaradnak a helyzetek itt is, ott is, Merész András időt is kért, hogy az utolsó percre felpörgesse a lányokat. Végre megvan az első gólt, Takács Orsolya emberelőnyben talált a hálóba (3-1). Tóth csavarásával ért véget a negyed, ami a kapufáról vágódott le.
1-4. PERC: A görögök hozták el a labdát az első ráúszásnál. Miénk volt az első komoly helyzet, de Tóth Ildikó ejtése magas volt. Tsoukala középről varrta ki a pipát, majd Bujka csavart háttal a kapunak, de érvénytelenítették a gólt (1-0). A görögök emberelőnybe kerültek, Roubesi ezt meg is büntette (2-0). Kisteleki a kapufát találta el, védekezésben nincs szerencsénk, Tsoukala a sarokból húzta be a labdát (3-0).
A görögöknek is a magyar himnuszt kezdték el játszani a szervezők, a lányok csak jót mosolyogtak ezen.
Előzetes: A Merész-csapat számára komoly mérföldkő lehet a kedd esti összecsapás, hiszen elengedhetetlen a győzelem ahhoz, hogy a lányok ott legyenek a Világliga-szuperdöntőben.
Ugyanis a válogatott az olaszoktól elszenvedett vereség után nulla ponttal áll a B csoportban, és a görögök is kikaptak az itáliaiaktól. Így vélhetően a két nyeretlen együttes verseng majd a második helyért, ami még szintén továbbjutást ér.
A magyar csapat több kulcsemberét is nélkülözi majd, hiszen Antal Dóra, Illés Anna és Bolonyai Flóra mellett Kasó Orsolya sem bevethető.
0 Megjegyzések