A Twitteren tette közzé a Force India a 2014-es autóját. Ők az elsők e tekintetben. A fekete autónak egyel több esti futamon kell jövőre részt vennie, ugyanis Bahreinben is teljes egészében villanyfényes körülmények között bonyolítják le a Forma-1-es futamot.
„Sokat dolgoztunk a télen. Az új szabályoknak megfelelően az első szárnytól a diffúzorig az autó szinte valamennyi egységét újraterveztük. Büszke vagyok a technikai csapatunkra” – jelentette ki Vijay Mallya csapattulajdonos, miután twittelték a 2014-es Force India első fotóját..
A szép fekete autónak, akárcsak a többieknek idén egyel több villanyfényes futamon kell részt venniük, mivel Bahreinben is este bonyolítják majd a Forma-1-es futamot - adta hírül a sorozat honlapja.
A szahíri verseny így Szingapúr után a második éjszakai GP lesz a 2014-es programban. Az április 6-án sorra kerülő Bahreini Nagydíjat - amely a harmadik állomása a szezonnak - idén tizedik alkalommal rendezik meg.
Szingapúr 2008 óta bonyolít le villanyfényes futamot, míg Abu-Dzabiban 2009 óta világosban kezdődik és sötétben fejeződik be a verseny.
0 Megjegyzések