Wawrinka legyőzte a szenvedő Nadalt

A svájci Stanislas Wawrinka négy szettben nyert a meccs nagy részében sérüléssel bajlódó Rafael Nadal ellen az ausztrál nyílt teniszbajnokság döntőjében.

A svájci Stanislas Wawrinka már azzal karrierje legnagyobb sikerét érte el, hogy bejutott az Australian Open döntőjébe, majd gyakorlatilag mindenkit sokkolt azzal a tenisszel, amit a világelső Rafael Nadal ellen mutatott be az első szettben. Wawrinka zseniális elütésekkel vétette észre magát, kétszer is elvette ellenfele adogatójátékát, 37 perc alatt pedig 6-3-ra be is húzta az első felvonást.

Sőt, a második szett legelején is brékelte a spanyolt, majd mikor a svájci 2-1-re vezetett, Nadal elvonult ápoltatni. Wawrinka a pauza alatt kissé összeveszett a játékvezetővel, majd a pályára visszatérő spanyolt talán karrierje során először füttyszó fogadta Ausztráliában.

A kisebb közjátékot követően a spanyol testbeszéde árulkodó volt, Nadal egyértelműen sérüléssel küszködött (később kiderült, hogy a hátával voltak gondok), a szervái nem ültek és a visszaütött labdákra sem tudott mozdulni. Nem is termett számára túl sok babér, sorra bukta el a gémeket és ugyan 5-1-nél szépíteni tudott, összességében tükörsimán veszítette el 6-2-re a második játszmát. Kicsit bizonytalannak is tűnt a spanyol a szett végén, úgy tűnt, hogy feladja a küzdelmet, de végül pihenni ment, azaz a folytatás mellett döntött.

Nagyot változott a játék képe a harmadik játékrészben, ugyanis hirtelen azt vehettük észre, hogy a nagyot küzdő Nadal már 3-0-ra vezet, amikor Wawrinka hozni tudta végre a saját adogatójátékát. A hajrát ugyan szorossá tudta tenni a svájci, azonban a spanyol nem remegett meg a végén, így 6-3-al szépíteni tudott.

A negyedik szettben Wawrinka előbb 3-2-nél, majd 4-3-nál brékelte Nadalt, majd semmire hozta az adogatását, így megnyerte az Australian Opent! A nyolcadik kiemelt 12 vesztes mérkőzés után tudta legyőzni spanyol riválisát, sőt, korábban még szettet sem nyert ellene.

A párosban 2008-ban, Roger Federer társaként olimpiai bajnok Wawrinka egyesben pályafutása hatodik tornagyőzelmét aratta, és sikeréért 2 650 000 ausztrál dollárt (51,7 millió forint) kapott. A győztesnek járó serleget Pete Samprastól, az amerikaiak már visszavonult, 14-szeres Grand Slam-tornagyőztes teniszsztárjától vehette át.

Sikerével Stanislas Wawrinka hétfőtől már a harmadik lesz a világranglistán.

Eredmény - Australian Open, férfi egyes, döntő


Wawrinka (svájci, 8) - Nadal (spanyol, 1.) 6-3, 6-2, 3-6, 6-3

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések