A magyar női rövidpályás gyorskorcsolyázó staféta a harmadik helyen végzett a 3000 méteres váltóverseny B döntőjében a szocsi téli olimpia keddi napján, de Kínát kizárták az A döntőből, így a hatodik helyen zárt a magyar csapat.
A Heidum Bernadett, Keszler Andrea, Kónya Zsófia, Lajtos Szandra összetételű magyar női gyorskorcsolyaváltó kedden a B döntőben szerepelt, ahol Japán és a házigazda Oroszország volt a mieink ellenfele, miután a hollandokat korábban kizárták.
Nagyon szoros volt a verseny első fele, sokáig mi vezettünk, de Keszler elesett, a harmadik helyre csúsztunk vissza és már nem is tudtunk visszajönni onnan. A 27 körös verseny végén az oroszok nyertek (4:15.253), a második Japán lett (4:15.253), a harmadik pedig Magyarország (4:24.496).
Ezt követően rendezték az A döntőt és egy esetleges kizárás esetén a magyar csapat a hatodik, pontszerző helyen zárhatott volna. Ez meg is történt, ugyanis a győzelmet a koreai váltó zsebelte be (4:09.51), ám a másodikként célba érő Kínát kizárták, ami azt jelenti, hogy a magyar csapat a hatodik lett!
Eredmény - gyorskorcsolya, női váltó
1. Koreai Köztársaság (Cso Ha Ri, Kim Alang, Park Szung Hi, Sim Szuk Hi) 4:09.498 perc
2. Kanada (Marie-Eve Drolet, Jessica Hewitt, Valerie Maltais, Marianne St-Gelais) 4:10.641
3. Olaszország (Arianna Fontana, Lucia Peretti, Martina Valcepina, Elena Viviani) 4:14.014
...6. Magyarország (Heidum Bernadett, Keszler Andrea, Kónya Zsófia, Lajtos Szandra) 4:24.496
Forrás: Sport24
0 Megjegyzések