A Barca Madridban hagyta ott a fogát

A Barcelona az első találkozón épphogy ki tudta csikarni a döntetlent a Matracosok ellen, így a meccs kezdete előtt megtippelhetetlen volt, hogy melyik együttes lehet majd ott a négy között.

Az Atlético nagyobb erőbedobással kezdte az összecsapást, s Koke egy beadást követően hamar vezetéshez is juttatta a vendéglátókat.

A Barca ezt követően próbált éledezni, az idei szezonban remekül futballozó madridiak azonban jól fociztak, a szünetig több lehetőségük volt a katalánoknál.

Messiék a második félidőben mindent megtettek az egyenlítésért, s ezzel a hosszabbítás kiharcolásáért, ám a Barca csak kapufákig és kihagyott ziccerekig jutott, a spanyol fővárosi gárda pedig Diego Costa nélkül is meg tudta tartani az egygólos előnyt, s hatalmas bravúrral bejutott a Bajnokok Ligája elődöntőjébe.