A miskolci együttes csak nagy nehézségek árán, 1-0-ra győzte le a Kaposvári Rákóczit.
A két együttes között helyezésben és pontszámban is nagy volt a különbség a forduló előtt, hiszen a DVTK húsz ponttal és kilenc pozícióval tartott előrébb ellenfelénél.
A ligautolsó Kaposvár ellen azonban ez a fölény nem jött ki, az első 45 perc során például egyetlen komoly lehetőség sem alakult ki a kapuk előtt. A pocsék játékrész után a második már valamivel izgalmasabb volt, hiszen a piros-fehérek gyorsan vezetést szereztek.
Egy szögletet követően Elek Ákos csúsztatása landolt a hálóban, majd ezen felbuzdulva a hazaiak megrohamozták a Rákóczi kapuját. Újabb gól azonban nem következett, mégis nehéz helyzetbe került a Kaposvár, mivel a játékvezető kiállította Mbembát.
A hajrában az eredmény már nem változott, vagyis ha nehezen is, de nyert a Diósgyőr.
Eredmény - OTP Bank Liga, 24. forduló
Diósgyőri VTK-Kaposvári Rákóczi 1-0 (0-0)
Gólszerző: Elek (57.)
Kállítva: Mbemba (74.)
Sárga lap: Barczi (41.), illetve Okuka (64.), Mulemo (70.), Mbemba (72., 74.), Murai (80.)
Diósgyőr: Rados - Vági, Vadász, Kádár, Husic - Gosztonyi (Kostic 82.), Nikházi, Elek Á., Barczi (Bacsa a szünetben) - Quintero (Marjanovic 88.), Futács
Kaposvár: Antal B. - Okuka, Mbemba, Lebbihi, Mulemo - Coroian, Firtulescu (Bank 77.), Balázs B., Diallo (Bőle 80.), Florean (Murai 61.) - Kink