A Spurs kosárlabdacsapata hazai környezetben győzte le a rájátszásba igyekvő Phoenix Sunst az NBA-ben.
Magyar idő szerint szombaton hajnalban a San Antonio Spurs zsinórban második rangadóját is megnyerte, az arizonai gárda elleni győzelemből Green 33 ponttal vette ki a részét. A sikerrel eldőlt, hogy a Sarkantyúsok az alapszakasz első helyén zárnak, így a rájátszásban végig élvezhetik a hazai pálya előnyét. Annak is örülhetnek Gregg Popovichék, hogy visszatért a pályára a két mérkőzést kihagyó Tony Parker, aki 18 ponttal tette mindezt.
A keleti első hely még mindig kiadó, igaz a szombat hajnali rangadót követően a Miami Heat került közelebb a megszerzéséhez. A floridaiak a 36 pontos LeBron James vezérletével a harmadik negyedben döntötték el a találkozó sorsát, amikor produkáltak egy 16-0-s rohanást, innen pedig már nem tudott visszakapaszkodni az Indy.
Három érdekes statisztikát is feljegyezhettünk a játéknap során: Paul Pierce, a Brooklyn Nets veteránja az Atlanta elleni vereség alkalmával elérte a 25 ezer pontos álomhatárt; Cory Brewer karriercsúcsot jelentő 51 pontot dobott a Houston ellen, ezzel beállította a minnesotai klubrekordot, ráadásul csapata is nyert; André Drummond, a Detroit fiatal centere 26-26 pontot és lepattanót jegyzett a Chicago elleni bukta során, utóbbiból 19-et már az első félidőben lekapott.
A Golden State Warriors hozta a kötelezőt a Los Angeles Lakers ellen, így az oaklandiek is bejutottak a rájátszásba. Nyugaton még két hely kiadó, amelyre a Dallas, a Memphis és a Phoenix hajt, míg keleten már csak a nyolcadik hely kérdéses, amire az Atlanta és a New York ácsingózik.
Eredmények - NBA, alapszakasz
Orlando Magic - Washington Wizards 86-96
Toronto Raptors - New York Knicks 100-108
Boston Celtics - Charlotte Bobcats 106-103
Brooklyn Nets - Atlanta Hawks 88-93
Miami Heat - Indiana Pacers 98-86
Chicago Bulls - Detroit Pistons 106-98
Memphis Grizzlies - Philadelphia 76ers 117-95
Minnesota Timberwolves - Houston Rockets 112-110
Oklahoma City Thunders - New Orleans Pelicans 116-94
Milwaukee Bucks - Cleveland Cavaliers 119-116
San Antonio Spurs - Phoenix Suns 112-104
Utah Jazz - Portland Trail Blazers 99-111
Los Angeles Lakers - Golden State Warriors 95-112
Toronto Raptors - New York Knicks 100-108
Boston Celtics - Charlotte Bobcats 106-103
Brooklyn Nets - Atlanta Hawks 88-93
Miami Heat - Indiana Pacers 98-86
Chicago Bulls - Detroit Pistons 106-98
Memphis Grizzlies - Philadelphia 76ers 117-95
Minnesota Timberwolves - Houston Rockets 112-110
Oklahoma City Thunders - New Orleans Pelicans 116-94
Milwaukee Bucks - Cleveland Cavaliers 119-116
San Antonio Spurs - Phoenix Suns 112-104
Utah Jazz - Portland Trail Blazers 99-111
Los Angeles Lakers - Golden State Warriors 95-112