Súlyemelő Eb - Nagy Péter 7. lett összetettben

Nagy Péter hetedik lett összetettben a plusz 105 kilogrammosok súlycsoportjában a Tel-Avivban rendezett súlyemelő Európa-bajnokság szombati befejező napján.

A 2013-ban vb-hatodik szegedi óriás a kategória legjobbjait felvonultató A csoportban szakításban 185 kilogrammos kezdősúlyán ragadt, így itt nyolcadik lett. Lökésben viszont a 221, majd a 226 kilót is leküzdötte, a harmadik fogás azonban, amelyet magyar csúcsot jelentő 231 kilogrammon hajtott végre, már kifogott rajta. 

A második fogásnemben - akárcsak a 411 kilogrammal összetettben - hetedikként végzett Nagy, aki a 2012-es Eb-n szakításban bronzérmet szerzett. Az ólomsúlyúak 2014-es Európa-bajnoka az orosz Alekszej Lovcsev, a tavalyi világbajnoki bronzérmes lett, aki 457 kilóval diadalmaskodott, mindkét fogásnemi aranyat is begyűjtve. 

Az örmények 2010-es junior világbajnoka és felnőtt Eb-ezüstérmese, Ruben Alekszanjan 436 kilóval szerezte meg a második, a német Almir Velagic pedig 423-mal a harmadik helyet. 

A lengyelek 2008-as olimpiai negyedikje, a háromszoros világbajnok Marcin Dolega összetettben leszorult a dobogóról, s be kellett érnie egyetlen ezüsttel, amelyet szakításban harcolt ki magának. 

Eredmények (a viadal honlapjáról): 


férfi plusz 105 kg:
összetett: 
1. Alekszej Lovcsev (Oroszország) 457 kg (szakítás: 205 kg, lökés: 252 kg) 2. Ruben Alekszanjan (Örményország) 436 (190, 246) 
3. Almir Velagic (Németország) 423 (191, 232) ...
7. NAGY PÉTER 411 (185, 226) 

szakítás: 
1. Lovcsev 205 kg 
2. Marcin Dolega (Lengyelország) 192 
3. Gennagyij Muratov (Oroszország) 191 ...
8. NAGY PÉTER 185 

lökés: 
1. Lovcsev 252 kg 
2. Alekszanjan 246 
3. Mart Seim (Észtország) 236 ...
7. NAGY PÉTER 226 

Korábban: 
férfi 105 kg: 
összetett: 
1. Andrej Gyemanov (Oroszország) 405 kg (szakítás 183 kg, lökés: 222) kg 2. Tyimur Nanyijev (Oroszország) 404 (182, 222) 
3. Andrei Aramnau (Fehéroroszország) 396 (184, 212) ...
9. GYURKOVICS FERENC 374 (173, 201) 

szakítás: 
1. Aramnau 184 kg 
2. Gyemanov 183 
3. Nanyijev 182 ...
6. GYURKOVICS FERENC 173 

lökés: 
1. Nanyijev 222 kg 
2. Gyemanov 222 
3. Arturs Plesnieks (Lettország) 218 ...
10. GYURKOVICS FERENC 201 

női plusz 75 kg:
összetett: 
1. Tatyjana Kasirina (Oroszország) 323 kg (szakítás 143 kg, lökés: 180) kg 2. Julija Konovalova (Oroszország) 265 (115, 150) 
3. Andreea Aanei (Románia) 249 (111, 138) 

szakítás: 
1. Kasirina 143 kg 
2. Konovalova 115
3. Aanei 111 

lökés: 
1. Kasirina 180 kg 
2. Konovalova 150 
3. Aanei 138