A Chelsea, az utolsó, még talpon álló angol együttes tovább menetel a Bajnokok Ligájában, miután hazai környezetben 2-0-ra legyőzte a Paris Saint-Germain együttesét, így idegenben lőtt több góllal a legjobb négy közé jutott.
Az első meccsen jól muzsikált a PSG, az akkor házigazdaként szereplő párizsiak 3-1-re diadalmaskodtak a két évvel ezelőtti döntős ellen, akik ezzel nagyon nehéz helyzetbe kerültek a visszavágó előtt.
José Mourinho alakulata Eto'o-val az élen rohamozta a vendég kaput a kezdetektől, s bár igazán nagy ziccert nem láthatott a publikum az első játékrészben, az Hazard helyére beálló Schürrle egy bedobás után lecsapott a labdára és a tizenegyes pont vonalától a kapuba lőtt a félidő derekán.
A szünet után továbbra is mezőnyfölényben focizott a londoni gárda, de a szerencsével hadilábon álltak: előbb Schürrle, majd Oscar talált el a felső kapufát, nem akart összejönni a második gól.
A hajrában éledezett az Ibrahimovicot nélkülöző PSG is, helyzeteiket azonban nem tudták gólra váltani, a mindent feladva támadó Chelsea viszont Demba Ba találatával kettőre növelte előnyét az utolsó pillanatokban, s miután a hátralévő kevés időben nem tudott szépíteni a PSG, az angolok örülhettek a továbbjutásnak.
Eredmény - Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó
Chelsea-Paris Saint-Germain 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Schürrle (32.), Demba Ba (87.)
Gólszerzők: Schürrle (32.), Demba Ba (87.)
Továbbjutott: a Chelsea 3-3-as összesítéssel, idegenben szerzett góllal.