"Négy évig keményen küzdesz egy célért és egy piros lappal minden számításodat keresztbe húzzák" - így szólt az elsők közötti nyilatkozata Prandellinek, aki az esetleges távozásáról nem osztott meg információkat.
Nem meglepő, hogy Cesare Prandelli nehezen fogadja el a vereséget és az ezzel együtt járó kiesést, ami az ő pozícióját is megingathatja. “Igen kiegyensúlyozott mérkőzést játszottunk, amibe a bíró belerondított. Képtelenség 10 fősre csökkenteni egy csapatot Marchisio hibája miatt” – fakadt ki az olasz válogatott edzője.
Fél órával a találkozó vége előtt állították ki Claudio Marchisiót, előnyben részesítve ezzel Uruguay csapatát. “Amikor a labdáért küzdesz, előfordulhat egy-egy szabálytalanság. Természetesen nem rosszindulatból elkövetett hibákra gondolok – ebben a versenyhelyzetben egyszerűen nem lett volna szabad így büntetni az olasz csapatot, hiszen ez gyakorlatilag eldöntötte a meccs eredményét” – folytatta Prandelli, aki nem leplezte a csalódottságát.
“Anglia ellen remekül játszottunk, Costa Rica viszont valóban jobb volt nálunk. A mai esélyünket sajnos elpuskáztuk. Uruguay nagyszerűen felépítette a mérkőzést, a világ szinte két legerősebb támadóját küldte pályára, de nekünk jó darabig sikerült távol tartani őket a kaputól. Természetesen vállalom a felelősséget a korai kiesésért” – tette hozzá a kapitány.
Fotó: Europress Fotóügynökség
Az olaszok szerint nem volt probléma a felkészülésükkel, azt azonban sérelmezik, hogy az egész mezőnyben ők voltak az egyetlenek, akik kétszer is helyi idő szerint 13 órakor, a legnagyobb forróságban léptek pályára, és akiknek kétszer is Manausba kellett utazni. Ezek a feltételek tovább rontották az esélyeiket.
Kár lett volna kihagyni a kérdést, hogy miként látja Mario Balotelli teljesítményét Prandelli: “Marióról sosem lehet biztosan tudni, hogy mikor veszíti el a fejét. Jobbnak láttam lecserélni a szünetben, mert tartottam tőle, hogy ha dühbe gurul, kiállítják és csak tíz játékossal maradhatunk a pályán…”
