A zebrák 2-1-re győzték le hazai környezetben a Torinót a Serie A 13. fordulójában.
Míg a Juve legutóbbi három bajnokiját kivétel nélkül behúzta, addig a gránátvörösök két döntetlen mellett egyszer vereséget szenvedtek ebben az időszakban.
Maximiliano Allegri együttese negyed óra elteltével büntetőhöz jutott, amit Vidal kíméletlenül a kapuba vágott.
Ekkor úgy tűnt, hogy a hazaiak simán megnyerik a mérkőzést, de a játékrész derekán Peres góljával egyenlítettek a vendégek. A Torinónak 12 év óta ez volt az első találata a városi riválissal szemben.
A szünet után nem tudta feltörni ellenfele védelmét a Juventus, ráadásul a hajrában Lichtsteinert az öltözőbe küldte a játékvezető.
Mindenki azt gondolta már, hogy osztozkodnak a pontokon a felek, ám a hosszabbítás utolsó percében Pirlo távoli lövése mégis a győzelmet jelentette a fekete-fehéreknek.
Eredmény - Serie A, 13. forduló:
Juventus-Torino 2-1 (1-1)
Forrás: Sport24
0 Megjegyzések