Női kézilabda Eb - Németh: felszabadultan kell játszani

Felszabadultan játszva van esélye pénteken a franciák ellen megszerezni az ötödik helyet a magyar női kézilabda-válogatottnak a magyar-horvát közös-rendezésű Európa-bajnokságon Németh András szövetségi kapitány szerint.


A szakvezető úgy véli, csapata, főleg a várandós Görbicz Anita vezérszerepe nélkül, kétarcú. Tud gyengén támadni, mint például hétfőn a dánok ellen, két napra rá pedig bátran, hatékonyan képes "szétszedni" az olimpiai bajnok norvégok védőfalát.

"Ami pozitívum, az a védekezés és Kiss Éva kapusteljesítménye. Erre lehet alapozni. Már nem nyom minket tét, és ha bátrak vagyunk, merünk próbálkozni, akkor a franciákat is legyőzhetjük hazai közönségünk előtt" - mondta Németh.

Kiemelte: nagyon jó a csapategység, a játékosok sokat beszélgetnek egymással, és akkor is elmennek együtt mozogni, edzeni, amikor ez nem kötelező.

"Azt mindig is hangsúlyoztuk, hogy Görbiczet csak csapatként tudjuk pótolni. Most erre volt remek példa a norvégok elleni szerda esti meccs. Szerencsére még időben sikerült összeállnia egy olyan sornak, amely méltó ellenfele volt az olimpiai bajnoknak is. Persze, helyén kell kezelni a győzelmet, nem szabad túlértékelni" - tette hozzá.

Németh jelezte: ugyan a célt elérték, és mindhárom magyarországi helyszínen pályára lépnek, Győr és Debrecen után pénteken Budapesten is, de még "nem végeztek a munkával".

"Ez a csapat bebizonyíthatja, hogy változatlanul Európa egyik legjobbja. Ha kellő elszántsággal játszunk, és nem kapkodunk, nem leszünk görcsösek, akkor hazai pályán megszerezhető az ötödik hely" - fogalmazott a kapitány.

A kézilabda alapjait Nádudvaron kitanuló, majd az onnan 40 kilométerre lévő Debrecenben nevelkedő Kiss Éva nagyon boldog volt, hogy a kisvárosból rengetegen érkeztek miatta is a Főnix csarnokbeli utolsó középdöntős mérkőzésre.

"Dupla erőt ad, hogy ennyien szorítanak nekem. Jó formában vagyok, a védelem is jó előttem. Bízom benne, hogy még egy meccsig kitart a lendületünk" - mondta Kiss, aki a kapusok között a második helyen áll norvég kollegája mögött.

A szerdán lázasan játszó Tomori Zsuzsanna ugyancsak az elszántságot emelte ki:

"Éreztük, hogy a rossz kezdés ellenére nem roppantunk meg. Ahogy a támadójáték is hatékonnyá vált, már szinte szárnyaltunk, mert a védelem erőt adott. Ezt remélem pénteken is".

Az eddigi hat forduló alatt a magyarok háromszor nyertek, kétszer kikaptak, és egyszer döntetlent értek el, míg a franciák négyszer győztek, egyszer-egyszer pedig vereséget szenvedtek és döntetleneztek. Kapusuk, Amandine Leynaud a hetedik a rangsorban, míg Alexandra Lacrabere 34 góljával a negyedik. A legeredményesebb magyar, Triscsuk Krisztina 29 találattal a tizedik.

A két csapat 46-szor találkozott eddig, 30-szor a magyarok nyertek, 14-szer a franciák, és volt két döntetlen is. Ebből az egyik december 4-én, a győri barátságos mérkőzésen, amikor is az utolsó két gólt a vendégek dobták, így lett 22-22 a vége.

Ezt megelőzően nyolcszor csak tétmérkőzésen kerültek össze a csapatok, a mérleg ötven százalékos. A 2004-es athéni olimpián, a 2007-es franciaországi vb-n, a 2008-as és 2010-es világkupán a franciák, a 2004-es magyarországi Eb-n, a győri csoportban, a 2008-as és 2010-es Eb-n, valamint a 2009-es vk-ban a magyarok diadalmaskodtak.

A két gárda talán legemlékezetesebb összecsapása a 2003-as zágrábi vb-döntő volt, amelyen a magyarok az utolsó hat percben hatgólos előnyt (!) veszítettek el, és végül hosszabbítás után kikaptak hétezernyi magyar szurkoló előtt.


A további program (Papp László Aréna):

péntek:

az 5. helyért: 
Magyarország-Franciaország 15.30

elődöntő:
Montenegró-Spanyolország 18.00
Norvégia-Svédország 20.30


vasárnap:
a 3. helyért: 15.30
döntő: 18.00


Az eddigi helyezések: 
7. Hollandia, 8. Dánia, 9. Románia, 10. Németország, 11. Lengyelország, 12. Szlovákia, 13. Horvátország, 14. Oroszország, 15. Szerbia, 16. Ukrajna

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések