Gyárfás Tamás szerint nem szabad elkapkodni a választ

A 2021-es házigazda Budapest neve is felmerült lehetséges beugróként a 2017-es vizes világbajnokságra, miután a mexikói Guadalajara szerdán visszalépett a két év múlva esedékes esemény megrendezésétől. A mértékadó úszósporttal foglalkozó portálok közül legutóbb a swimvortex.com-on is a magyar fővárost említi elképzelhető opcióként Guadalajara helyett.


"Lassan már megszokott, hogy ha a nemzetközi úszóéletben hirtelen lehetőség nyílik egy-egy nagy esemény rendezésére, akkor a magyarok arra lecsapnak" - mondta az MTI megkeresésére pénteken Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke, aki egyben a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) alelnöke. "Így volt ez 2012-ben, amikor Antwerpen lemondta a felnőtt úszó Eb-t, de így történt ez tavaly is, amikor Izrael képtelen volt otthont adni a juniorok nyíltvízi világbajnokságának".

A sportvezető kifejtette, előbbinél 92, utóbbinál 40 nap volt a felkészülésre. Gyárfás szerint mindezek ismeretében talán szokatlan, hogy most nem ösztönözik a gyors döntést, mivel több okból is nagyon meg kell fontolni, hogy a MÚSZ milyen javaslatot tesz a döntéshozóknak, hiszen ebben a kérdésben a kormánynak, a MOB-nak, a legfelső sportvezetésnek kell a végső szót kimondania.

Arra a kérdésre, hogy szerinte mi szól a 2017-es budapesti rendezés mellett, így válaszolt:

"Az állandó bizonyítani akarás, hogy pezseg a vérünk. Hosszú Katinka, Gyurta Dani, Cseh László, Bernek Péter, vagy a nyíltvízi úszóink, Risztov Éva, Olasz Anna, a többi úszócsillag csúcsformája, a vízilabda-válogatottak nagy ereje; az addigra felépülő új csodálatos uszoda... Jelentős szempont a napirenden lévő olimpiai pályázat is, hiszen ha Budapest 2017 júliusában egy ilyen szintű, az egész világ figyelmét kiváltó eseményen remekel, az komoly tényező lehet a 2017 szeptemberi NOB-döntéskor."

Gyárfás ugyanakkor azt kiemelte, "semmiképp sem szabad felhevülten beugrani a mély vízbe!" Úgy vélte, felépítettek egy szisztematikus programot, melynek részeként 2016-ban Hódmezővásárhely ad otthon a junior úszó Európa-bajnokságnak, 2017-ben Budapest a rendezője a junior úszó-világbajnokságnak, Balatonfüreden pedig minden évben nagyszabású nyíltvízi világkupa zajlik, azaz egymásra épülnek az események.

A MÚSZ első embere szerint jelen helyzetben a 2017-es junior-vb a majdani nagy világbajnokság főpróbája.

"Ha az elmarad, akkor az uszoda bevezetése mindjárt a nagy előadással kezdődne. Aztán itt a Jövő bajnokai országos utánpótlás-program, amelynek megvannak az állomásai. A ma 12-13 éves gyerekek az eredetileg kitűzött időpontban nőnek fel igazán a nagy feladathoz. Tény, hogy imponáló lenne, ha bravúros beugrással újfent elkápráztatnánk a sportvilágot. Ennek azonban megvan a kockázata" - jelentette ki Gyárfás Tamás, akinek afelől nincs kétsége, hogy az uszoda időben rendelkezésre áll majd. "A környezet kellő kialakítása azonban további feladatokat igényel. Legyen szó parkolókról, kiskereskedelmi egységekről, a kellő megközelítésről, a méltó környezetről. Nagyon sok szempontot kell mérlegelni".

Összegzésképpen kijelentette, semmiképpen sem kapkodná el a választ. Mindenképpen igényt tartana a FINA ajánlatára, mert tudni kell, hogy milyen mértékű egyedi kedvezményt jelentene Budapest számára, ha felcserélnék a junior- és a felnőtt-világbajnokság időpontját.

"Csak valamennyi részlet alapos ismerete és mérlegelése tudatában tennék egyáltalán javaslatot a honi döntéshozóknak a rövid időn belül várható hivatalos megkeresésre" - mondta Gyárfás.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések