A Juventus-Sassuolo mérkőzés második félidejében az egyik kapu mögül kivonultak a szurkolók. Sok tévhit kering arról, mi ellen tiltakoztak az ultrák, az Origo a helyszínen tartózkodó szurkolóktól tudta meg az igazságot, írja az Origo.
A Ragazzi Ungheresi Juventus az egyik legrégebbi magyar Juve-szurkolói csoport, tagjai hosszú évek óta szinte minden mérkőzésen ott vannak. A magyar törzsszurkolók saját Facebook-oldalukra tették ki az ultrák sztrájkjának valódi okát.
A Juventus első olasz csapatként épített saját stadiont, és Andrea Agnelli elnök vezetésével a klubot elindították azon az úton, amerre az európai klubfutball tart: brandet építenek a csapat nevéből. Ez a klub összes lépéséből érezhető törekvés azonban nem vág egybe azzal, amit az olasz ultrák gondolnak.
Korábban is tüntettek már
A Juve-tábor két évvel ezelőtt, egy Sahtar Donyeck elleni BL-meccsen már tüntetett a magas jegyárak miatt, ráadásul az idegenbeli meccsek jegyértékesítése is elég furcsán néz ki a Juventusnál (gyakorlatilag a nagyobb ultracsoportok végzik a jegyek értékesítését), de a mostani lépés, amiben megtiltják az előénekesnek, hogy felállva vezényelje a tábort, már nem csoda, hogy kiverte a biztosítékot.
Olaszországban nemcsak komoly hagyománya van az ultra-életérzésnek, de a mai napig nagyon erősek ezek a szurkolói csoportok. Az olaszok attól tartanak, hogy ha ez így megy tovább, oda jut a Serie A is, ahova a Premier League: gyakorlatilag néhány kivételtől eltekintve szinte nincs szurkolás a stadionokban, nincsenek transzparensek, nincs piró és görögtűz.
Igaz, ez pontosan az, amit a klubelnökök szeretnének elérni.
Forrás: [origo]
0 Megjegyzések