Huszti büszke lenne

Állítólag kínai Csangcsun Jataj együttesében focizó Huszti Szabolcs a legjobban kereső magyar sportoló, bár a játékos maga utólag azt mondta, a felét sem keresi annak, amit állítanak.


A Forbes magazinban a napokban jelent meg egy összeállítás a legjobban kereső magyar sportolókról, ebből szemlézett a Blikk és vetette össze a saját tabellájával. A lista élén Huszti Szabolcs áll, aki a kínai Csangcsun Jataj alkalmazásában áll és évi 4 millió eurót, azaz 1,22 milliárd forintot keres - később a játékos közleményben azt írta, hogy ennek a fele sem igaz (lásd keretes írásunkat).

A második helyezett Dzsudzsák Balázs, a Dinamo Moszkva magyar válogatott szélsője a maga 2,5 millió eurós jövedelmével (760 millió forint), valamint a képzeletbeli dobogó legalsó fokán is egy labdarúgó, a Hoffenheimet erősítő Szalai Ádám áll a maga évi 2 millió eurós keresetével (614 millió forint).

KÖZBEVÁGUNK

A negyedik helyezett az MKB-MVM Veszprém válogatott kézilabdázója, Nagy László, neki 750 ezer euró (230 millió forint) az éves fizetése.

Huszti Szabolcs reagálása

A játékos az ügyeit képviselő F-Groupon keresztül üzent:

„Nem szoktam reagálni a velem kapcsolatos pletykákra, eddig is rengeteg olyan információ jelent meg rólam, ami nem fedte a valóságot. A keresetemről is sokat cikkeztek, már Hannoverben írták, hogy „noha Huszti ennyi meg annyi pénzt keres, el akar szerződni”. Akkor is tévedtek az informátorok, ha a napvilágra került összegek szerepeltek volna a szerződésemben, aligha hagyom el a Bundesligát… Zavart, hogy rendre a fizetésemmel foglalkoznak, de nem akartam vitatkozni senkivel. Most azonban a magyar Forbesban súlyos pontatlanság jelent meg, a magazin azt állítja, hogy évi 4 millió eurót kapok – ez annyira abszurd információ, hogy muszáj vagyok megszólalni az ügyben. Én lennék a legboldogabb, ha magyar játékos ilyen bérért futballozhatna, sőt, ha én keresnék ennyit, büszke lennék rá, ám ettől még nagyon messze van a labdarúgásunk! Konkrétan a felét sem kapom meg annak az összegnek, amiről szó van! Nem szeretem, hogy mindig a pénz a fő téma velem kapcsolatosan, meg úgy általában is, rossz hangulatot generál a futball körül, ha állandóan a játékosok fizetése van terítéken. Pláne, hogy a cikkekben szereplő számok köszönőviszonyban sincsenek a valósággal! Félreértés ne essék: nem kell engem sajnálni, elégedett vagyok a szerződésemmel, eddig minden külföldi klubom megbecsülte, hogy ott futballozom, ugyanakkor kikérem magamnak, hogy félrevezető adatokkal befolyásolja a közvéleményt egy-egy médium pontatlansága.”

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések