Néhány napja még a játékos hiányosságairól beszélt Simon Krisztián edzője, a Greuther Fürth ellen megnyert szomszédvári rangadó után viszont már ünneplik a magyar légióst Bajorországban. A futballista, aki igen jó osztályzatokat kapott góllal megspékelt teljesítménye jutalmául, 6 hét alatt 3 kiló izmot pakolt magára. Ügynöke közben cáfolta, hogy Simon évi 600 ezer eurót keresne.
Nagyon jól sikerült a legutóbbi mérkőzés Simon Krisztián számára, ami biztató jel lehet a görögök elleni válogatott találkozó előtt is. Az 1860 München szélsője a kezdőcsapatban találta magát a Greuther Fürth elleni idegenbeli összecsapáson, és egy kontra végén ő szerezte együttese első találatát, ami saját maga első gólja volt Németországban.
Edzője, aki korábban még nyelvi problémákat és érzékenységet emlegetett vele kapcsolatban, most már a dicséret hangján szólt róla.
– Megmutatta, hogy minőségi futballista. Azt vártuk tőle, hogy felszabadultan játsszon, és látszódjon rajta az az eufória, amit az váltott ki, hogy ide igazolhatott. Mondtam neki, hogy ne aggódjon, a legrosszabb, ami történhet vele, az, hogy kimarad az együttesből. Nagyon fegyelmezetten dolgozott. Egy ilyen meccsen a szélsőknek kell a legtöbbet futniuk, de nem lehetett rá panasz. Kiválóan tette a dolgát – nyilatkozta Torsten Fröhling.
Az Abendzeitung München megjegyzi, hogy Simon az új tréner első meccsén egy perc után nagy helyzetben taposta agyon a labdát, utána kétszer a keretben sem volt, de kemény munkával visszaküzdötte magát az együttesbe, most pedig úgy nézett ki mellette ellenfele a gólnál, mint egy nyugdíjas.
Osztályzatok:
Az Abendzeitung München a legjobb 1-estől a legrosszabb 6-osig terjedő skálán kettest adott Simonnak a fürti meccs után. Az indoklás szerint azzal érdemelte ki a jó kalkulust, hogy azt hozta, amit vártak tőle: gyorsaságával többször zavart okozott, és eredményes is volt.
A dieblaue24.com szurkolói oldal ugyancsak 2-est adott a magyarnak, higgadt befejezése mellett védőmunkáját is kiemelve. Ha a jövőben még jobban ki tudják használni a gyorsaságát, igazi fegyvere lehet az alakulatnak – teszi hozzá a portál.
A lap azt írja, hogy Simon 3 kiló izmot pakolt magára 6 hét alatt, hogy fizikálisan bírja a strapát. Mindezt a szélső is büszkén megerősítette.
Ügynöke közben cáfolta azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint a futballista évi 600 ezer eurót keres Münchenben, és leszögezte, hogy védence bére a Bundesliga II-ben megszokott átlagos fizetésnek felel meg. Ez az újság szerint nagyjából évi 150 ezer euró.
Forrás: Csakfoci
0 Megjegyzések