Zárt kapuk mögött indul a görög labdarúgó-bajnokság

Hétvégén újraindul a görög labdarúgó-bajnokság, de az összes meccset zárt kapuk mögött rendezik meg.


"A kormány döntése értelmében a hétvégi meccseket megtartják, de szurkolók nélkül. A találkozók után újra megvizsgálja a helyzetet" - jelentette be szerdán Sztavrosz Kontonisz helyettes sportminiszter.

A görög pontvadászatot múlt hét szerdán határozatlan időre függesztette fel a kormány az ismétlődő szurkolói rendbontások miatt. A bajnokságot már harmadszor kellett felfüggeszteni a mostani idényben. Az első leállás szeptemberben volt, amikor egy szurkoló életét vesztette egy krétai harmadik ligás mérkőzésen, a másodikat pedig novemberben rendelték el az illetékesek arra válaszul, hogy kórházba kellett szállítani egy játékvezetőt, akit a drukkerek bántalmaztak.

A kormány egy hete azért határozott a bajnokság félbeszakításáról, mert előző vasárnap a Panathinaikosz-Olimpiakosz rangadón a drukkerek elözönlötték a pályát és összecsaptak a rendfenntartókkal, amellett a hazai gárda szurkolói pirotechnikai eszközökkel, kövekkel, üvegekkel dobálták meg a Megyeri Balázst is foglalkoztató vendégcsapat híveit. Ezt követően a görög élvonalbeli bajnokságot szervező labdarúgóliga ülése botrányos körülmények között ért véget: összeverekedett egymással az Olimpiakosz és a Panathinaikosz egy-egy képviselője.

Forrás: MTI

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések