Javier Hernandez találata döntött a madridi derbin.
A két együttes párharcának első meccse rendkívül izgalmas és pörgős volt, gól mégsem született, így a Real Madrid számára csak a győzelem ért továbbjutást, az Atléticónak viszont elég lett volna a döntetlen is.
A Real és az Atlético ebben a szezonban már hétszer találkozott egymással és a Matracosok sose kaptak ki, így jó előjelekkel várták a szerdai visszavágót, és sokáig úgy tűnt, defenzív játékukkal legalább a hosszabbításig kihúzzák.
A hazaiak ugyanis mezőnyfölényben fociztak, de egy-két nagyobb helyzettől eltekintve nem tudtak mit kezdeni a jól tömörülő védelemmel: az első félidő végén Ronaldó, majd a második etap középen Chicharito lőtte Oblakba a labdát.
Az Atlético a 76. percben került menthetetlen helyzetbe, ekkor Arda Turan megkapta második sárgáját is, így a vendégek tíz emberre fogyatkoztak.
Az emberelőnyt a Real végül jól használta ki, James Rodriguez és Cristiano Ronaldo kényszerítője után Chicharito elé került a labda, a mexikói pedig estében az üres hálóba lőtt (1-0),
Ez az egy gól elég is volt a Blancóknak a továbbjutáshoz, így ott lesznek a Bajnokok Ligája elődöntőjében a Juventus, a Bayern München és a Barcelona mellett.
A Juventus monacói továbbjutásáról IDE kattintva olvashatsz.
Eredmény - Bajnokok Ligája negyeddöntő, visszavágó
Real Madrid - Atlético Madrid 1-0
Santiago Bernabeu, Madrid, vezette: Felix Brych (német)
Gólszerző: Javier Hernandez (87.)
Real Madrid: Casillas - Coentrao (Arbeloa, 92.), Pepe, Varane, Carvajal - Isco (Illarramendi, 93.), Kroos, Ramos, Rodriguez - Ronaldo, Hernandez (Jese, 92.)
Atlético Madrid: Oblak - Gamez, Godin, Miranda, Juanfran - Niguez (Gabi, 46.), Koke, Thiago (Jimenez, 86.), Arda Turan - Mandzukic, Griezmann (R. Garcia, 65.)
Sárga lap: Pepe (74.), Arbeloa (93.) illetve Arda Turan (31.), Raúl Garcia (74.), Koke (94.)
Piros lap: Arda Turan (76.)
0 Megjegyzések