A barcelonai vereséget követően ezúttal hazai pályán kapott ki a Getafe, megszerezte első pontját az egyik újonc.
Vasárnap késő este két mérkőzéssel befejeződött a spanyol labdarúgó-bajnokság második fordulója. A Megyeri Balázst is a soraiban tudó Getafe az Espanyoltól elszenvedett idegenbeli zakó után a Granada ellen próbált meg javítani.
Az első félidő közepém három perc alatt megpecsételődött a madridi gárda helyzete. A 26. percben előbb El Arabi értékesítette a megítélt büntető, három perccel később pedig egy kontrát követően Success lövését bevédte Guaita.
A második játékrészben Lafita még szépíteni tudott, de a pontszerzéshez ez is kevés volt. Megyeri ismét a kispadról izgulhatta végig az összecsapást, bár kapustársa jókora bakiját látván reménykedhetünk benne, hogy minél hamarabb szerepet kap.
Az este másik mérkőzésén az újonc Las Palmas fogadta a Levante csapatát. Mindkét gárda vereséggel nyitotta a szezont. A találkozó után már mindketten rendelkeznek egy-egy ponttal, ugyanis hiába játszott mezőnyfölényben a hazai csapat, gólt nem tudott szerezni, ahogy a Levante sem.
Eredmények – Primera División, 2. forduló
Getafe – Granada 1-2 (0-2)
Gólszerző: Lafita (80.) illetve El Arabi (26. – büntetőből), Success (29.)
Las Palmas – Levante 0-0
0 Megjegyzések