Mourinhót nem nyűgözte le a United játéka

A vörös ördögök az utóbbi három meccsüket megnyerték, de a portugál vezetőedzőt nem győzte meg a csapat teljesítménye.
José Mourinho elmondta, nem volt elájulva együttese teljesítményétől a Zorja Luhanszk elleni meccs után, hiába nyerte meg a Manchester United sorozatban a harmadik meccsét. Az angol szurkolóknak 69 percet kellett várniuk, hogy csapatuk megszerezze a vezetést Zlatan Ibrahimovic fejese révén, amivel végül begyűjtötték a három pontot.

A United sikere sorozatban a harmadik volt, hiszen a Northampton Town és a Leicester ellen is győzni tudtak, Mourinho mégsem volt boldog.

– Az előző héten háromszor kikaptunk, most háromszor nyertünk. Nem voltam letörve a három vereség után, így nem is bújok ki a bőrömből a három győzelem miatt sem. Vasárnap a Stoke ellen játszunk, arra kell koncentrálni – mondta a BT sportnak. 

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések