Bese Barnabás csapata hazai pályán nyert a Sochaux ellen.
Az első félidő eseménytelenül telt, a mezőnyjáték dominált és egyik csapat sem tudott gólt szerezni. Ezzel szemben a második félidőben Mendy találatával szinte azonnal előnybe került a Le Havre, a 48. percben. A vendégek próbáltak kapaszkodni, aminek a 75. percben meg is lett az eredménye, hiszen Adriatsima szerezte meg az egyenlítést Berenguer passzából.
A vendégek viszont nem örülhettek sokáig, ugyanis a 81. percben Fontaine ismét betalált, ezzel megszerezve a Le Havre-nak a három pontot. Bese Barnabás, a korábbi MTK játékos, ismét végigjátszotta az egész mérkőzést.
0 Megjegyzések