A Haasnak egy amerikai pilótát kellene szerződtetnie?

Az 1978-as világbajnok, Mario Andretti úgy érzi, a Haas-istállónak szerződtetnie kellene egy amerikai versenyzőt, hogy segítse a Forma–1 népszerűsítését az Egyesült Államokban. A csapat első embere eközben ismét leszögezte: náluk a tapasztalat a legfontosabb, nem a nemzetiség.
Az amerikai alakulat továbbra sem erősítette meg, ki lesz Romain Grosjean csapattársa a 2017-es szezonban, sőt a pilótapárossal kapcsolatban egyelőre csak annyit közölt, mérlegeli a jelenlegi márkatárs, Esteban Gutiérrez sorsát. Az istálló kapcsán sokszor felmerült már, marketingszempontból jól járna egy hazai pilótával, kinek szerződtetése a sportot is segítené.

A Forma–1 ugyanis évek óta igyekszik népszerűbbé válni az Amerikai Egyesült Államokban, egy hazai pilóta érkezése pedig komoly lökést adna ennek a törekvésnek. Így látja ezt az ország utolsó világbajnoka, Mario Andretti is, kinek elmondása szerint a Haas-istállónak mindent meg kellene tennie azért, hogy népszerűsítse a királykategóriát. „Itt egy amerikai csapat, és remélem, egy nap leigazolnak egy hazai pilótát, hiszen komoly rajongói bázist lehetne kiépíteni" – mondta.

„Azt hiszem, alábecsülik a Forma–1-et. Szerintem ez egy roppant vonzó sportág lehetne az országban, főleg most, hogy itt az austini futam" – magyarázta, majd Alexander Rossira terelte a szót, aki tavaly 5 versenyen is részt vett, 2016-ban viszont nem kapott helyet a mezőnyben, így az IndyCarba igazolt. Itt komoly ismeretségre tett szert az Indianapolisi 500 mérföldes megnyerésével.
„Alexander a tökéletes példa egy olyan amerikai tehetségre, akit valamilyen okból kifolyólag a nagycsapatok figyelmen kívül hagytak. A GP2-ben jól teljesített, nagyon jól ismeri a versenypályákat és tapasztalt. Viszont, ha egyik élcsapat sem figyel, akkor nem tudod megmutatni, mire vagy képes" – folytatta Andretti, aki idén még jobban megismerhette honfitársát, Rossi ugyanis a fia csapatánál (az Andretti Autosportnál) versenyezte végig a szezont.

A korábbi világbajnok úgy érzi, az amerikai pilóta hiánya is jó érv lehet a „vendégversenyzők rendszerének" bevezetése mellett. „Az első Forma–1-es futamomat egy Ferrarival teljesítettem, harmadik számú pilótaként. Képzeljék el, hogy az egyik tehetségünk – akár Alexander – meghívást kapna a Mercedestől néhány versenyre, hogy legyen ő a harmadik számú pilóta. Ez már egyből másként mutatna! Jó szezonja volt itthon, és most hogy hosszabbított Michaellel úgy tűnik, egyik Forma–1-es élcsapattól sem kapott ajánlatot" – fogalmazott.
Az ESPN a Haas első emberét, Gene Haast is megszólaltatta a témában, aki gyorsan egyértelművé tette, szerinte jelenleg nincs olyan amerikai pilóta, aki megfelelne az ő kritériumainak. „Ha mindent az amerikai módi szerint akarnánk csinálni, nem lett volna elég időnk és pénzünk mindenre. Azért vagyunk itt, hogy felépítsünk egy csapatot. Ha egy amerikai pilóta jelentkezne és megfelelne az elvárásainknak, akkor komolyan elgondolkodnánk. De most nincs ilyen F1-es versenyző. Mindig a tapasztalatot keresed. Most a mezőny elveszít két rutinos pilótát, az újoncok pedig tényleg nem túl tapasztaltak. Sokan elérhetők, de ehhez vállalnod kell az ismeretlennel járó kockázatot. Vannak, akik jók a GP2-ben és a GP3-ban, de a Forma–1 más kihívás" – nyilatkozta.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések