Messi haragja miatt nem játszhat az olasz gólkirály?

Lionel Messi öltözői befolyásáról rendre fel-felröppenek sajtópletykák, a legújabb szerint a Barcelona sztárja vétózza meg Mauro Icardi szerepeltetését a nemzeti csapatban. 
Nehéz napokan él át az argentin válogatott, amely Lionel Messi nélkül csak egy pontot szerzett a legutóbbi két világbajnoki selejtezőn, így lecsúszott az 5. és egyben pótselejtezőt érő helyre a csoportjában. A Barcelona ötszörös aranylabdás klasszisa nélkül nem igazán megy a gauchóknak, egy argentin tv-műsorban elhangzottak szerint éppen  ezt használta fel a Bolha, hogy érvényt szerezzen akaratának. 

Egy bizonyos Utolsó vita című televíziós műsorban elhangzott az a merésznek tűnő állítás, hogy Messi nem látja szívesen a nemzeti csapatban az Inter gólvágóját, Mauro Icardit, aki jó formája - és a hiányzók - ellenére csupán nyolc perc játéklehetőséget kapott a selejtezőben.

A teória alapját az képezi, hogy Messi továbbra is baráti viszonyban van egykori Barcás csapattársával, Máxi Lopezzel, akinek feleségét Icardi 2013-ben ágyba vitte, amikor együtt játszott Lopezzel a Sampdoriában. Lopez és Icardi az eset óta nem beszél egymással, Wanda Nara pedig azóta hozzáment az Inter támadójához, és együtt nevelik az asszony Máxi Lopeztól született három gyerekét is. 

A műsor állítása szerint Messi kilátásba helyezte távolmaradását, amennyiben Icardival komolyan számolnának a válogatottban, így pedig érthetően a 23 éves csatárnak nem sok esélye van bizonyítani a nemzeti dresszben. 

Azért elsőre elég erőltetettnek tűnik a sztori, elég valószínűtlen, hogy Messi ilyen dolgokra pazarolná energiáját, bár az is lehet, hogy számára a barátság és a becsület kiemelt szerepet játszik.

A Haas izgatottan készül az USA Nagydíjra

Jó okkal maradt távol a stadionavatótól az MLSZ elnöke

A kiesés szele meglegyintette Djokovicot

Tizenöt évre szóló szerződést köt a Chelsea a Nike-val

Dárdaiéknak nincs esélyük Dortmundban!


Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések