Kikapott az MMA harcos, csalódottságában kiütötte ringlányt

A meccs végén, a „Beast” (Szörny) becenevű Andrew Whitney biztos volt benne, hogy megnyerte a Farkhad Sharipovval vívott párharcot a Titan Fight Championship címmérkőzésén. Csakhogy a bíró az ellenfele kezét emelte a magasba. A pontozás elképesztően szoros volt, de a bírák egy hajszállal Sharipovot látták jobbnak.
Whitney annyira csalódott volt, hogy dühében a háta mögé ütött egyet. Pont oda, ahol a szünetekben a menetek számát, táblákon mutató, ringlány állt.

A felvételeket látva senkiben sem lehet kétség afelől, hogy Whitney véletlenül ütötte meg a lányt, hiszen a videón az is látszik, hogy rögtön megfogja, és próbál segíteni neki.


Mindezt Jeff Aronson, a Titan FC igazgatója sem vitatja, de azt mondja, az amerikai abban mindenképpen hibázott, hogy nem profihoz méltón viselkedett. Whitney elismerte, hogy hibázott, és azt ígérte, a csapatával együtt megtesznek mindent, hogy soha ne fordulhasson elő hasonló eset.

A megütött lány meglepő módon állva maradt, majd később, amikor a ring mellett, készenlétben álló orvos megvizsgálta, azt mondta, sokkal nagyobb volt a meglepetés, mint a fájdalom.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések