Mégsem mondott le Gyárfás Tamás – tudta meg a Magyar Nemzet Online.
Az úszó szövetség elnöke szerdán jelentette be távozását a Magyar Távirati Irodának küldött közleményben.
Az erre vonatkozó hivatalos, írásos felmondó levelét még nem nyújtotta be, annak ellenére sem, hogy ezt a szövetség alapszabálya előírja.
Csurka Gergely a szövetség kommunikációs vezetője megerősítette a portál információit. Hozzátette: Gyárfás Tamás várhatóan december 11-e után írja meg a felmondását, addig ugyanis egy kanadai úszóversenyen vesz részt. Amennyiben Gyárfás Tamás ezután valóban lemond, akkor kicsi az esélye, hogy még idén új elnöke lesz a szövetségnek.
0 Megjegyzések