Meglepő: ilyen indokkal utasította vissza a Barcelonát a Juventus korábbi sztárja

Sebastian Giovinco kapcsán hiába érdeklődött a Barcelona, a torontói csatár egy olyan őszinte válasszal utasította vissza a katalánokat, ami mindenkit meglepett.
Miután Olaszországból az észak-amerikai profi labdarúgó-ligában (MLS) szereplő Toronto együtteséhez szerződött Sebastian Giovinco, a korábbi válogatott csatár remek formába lendült: 72 tétmérkőzésen 45 góllal terhelte meg az ellenfél hálóját a tengerentúlon és további 30 gólpasszt osztott ki csapattársainak, a Toronto FC-t pedig az MLS döntőjéig vezette.

Ennek ellenére a szövetségi kapitány, Giampiero Ventura nem számít az apró termetű játékosra, mondván, hogy az amerikai bajnokság színvonala nem üti meg azt a szintet, hogy objektíven tudja értékelni Giovinco teljesítményét. Nem így gondolkodik azonban a Barcelona csapata, amely komolyan elgondolkodott azon, hogy visszahozná Európába a Juventusban nevelkedő játékost.


"Való igaz, érdeklődtek irántam Barcelonából, de én csak egy labdaszedő lennék ott. Lionel Messi, Neymar és Luis Suárez mellett szinte semmit sem játszanék, így pedig nem érdekel a lehetőség. Ők még fél lábbal is meccseket tudnának eldönteni."

A 29 éves támadó a Sky Sport Italia kérdésére elmondta, Kínából is kapott ajánlatot és sokkal inkább preferálná a távol-keleti ajánlatot a Barcelonáéval szemben.

"Szólt a menedzserem, hogy érdeklődnek irántam Kínából, úgyhogy egyeztetni fogunk majd a Torontóval ennek kapcsán. Mindenesetre én boldog vagyok itt, meglátjuk majd, hogy a klub mit szeretne. Egyáltalán nem hiányzik Olaszország, mióta elhagytam a Juventus csapatát, - ami egyértelműen a legerősebb klub otthon – azóta egyszer sem gondoltam arra, milyen lenne újra, ezúttal egy másik olasz csapatban szerepelni."

Ismerve, Giovinco fizetését Kanadában, egy pillanatig sem meglepő, hogy a játékosnak meg sem fordult a fejében a "hazaigazolás".

Forrás: blikk.hu
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: