Ásó, kapa, nagyharang: öt év után férjhez ment Póta Georgina - fotók

Elkelt az Európa-bajnok asztaliteniszező, Póta Georgina!
A 32 éves csinos sportoló vasárnap tartotta a menyegzőt az egykori úszóval, Kovács Norberttel, akivel öt éve alkotnak egy párt.

– A szertartást délután négykor tartották a Bazilikában, majd a város különböző nevezetes pontjain fotózkodtunk, ezt követően a Várban, a Manna étteremben folytatódott a ceremónia, ahol aztán a polgári szertartásra is sor került – mondta a Borsnak Gina a nagy napról.

Az esküvőn több százan vettek részt, többek között Gyurta Dániel és Cserpes Laura is jelen volt. A vendégek hajnalig mulattak, azonban mostanra Gina a következő feladataira koncentrál, hiszen a hétvégén a düsseldorfi világbajnokságra utazik.

A boldog páros a mindennapi teendők mellett a nászútról sem feledkezett meg. Hosszabb nászútra majd februárban fognak elutazni, lehetséges úticélnak a Maldív-szigeteket tűzték ki.


Forrás: blikk.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések