Mitől lett megint ilyen jó Cristiano Ronaldo?

Hosszú évek után először Cristiano Ronaldo akkor került csúcsformába, amikor leginkább szüksége van rá a csapatának: a szezon legvégére.
Szerdai, Celta Vigo elleni duplája már azt jelentette, hogy legutóbbi nyolc mérkőzésén 13 találatot szerzett. Nem véletlen, hogy a madridiak egy pontnyira vannak attól, hogy 2012 óta először ismét bajnoki címet ünnepelhessenek, nem mellékesen a BL-ben is megvédhetik a címüket.

Nem véletlen az, hogy a portugál Európa-bajnok ilyen jó állapotban van, hiszen a vezetőedző, Zinedine Zidane nagyon vigyázott rá egész évben, többször is pihentette legjobbját, hogy elkerülje a sérüléseket, amelyek az elmúlt években ilyenkor már kínozták.

“Ami most van a Realnak, az egy csúcsformában lévő Ronaldo a bajnokság utolsó harmadában. Ez hatalmas változás az eddigiekhez képest, hiszen általában ilyenkor sérült volt. Most akkor van a topon, amikor igazán számít” – mondta Guillem Balague, a Sky Sports spanyol szakírója.

Ha visszamegyünk az időben, láthatjuk, hogy 2014-ben a Király Kupa döntőjét volt kénytelen kihagyni sérülés miatt, és a lisszaboni BL-döntőben sem volt száz százalékos. 2016 áprilisában izomproblémák gyötörték, három meccset kihagyott, aztán az Eb-n a térdével volt probléma, ami miatt a mostani szezon első két bajnokiján nem is tudott pályára lépni.

Ha megnézzük a lenti táblázatot, látható, hogy első realos szezonja óta most játszotta a legkevesebbet – akkor bokasérülés miatt hetekig harcképtelen volt. De ami még szembetűnőbb, az a játékperceinek drasztikus csökkenése: az elmúlt két idényben 3000-nél is több percet játszott csak a bajnokságban, most viszont 2500-at sem.
CR7 februárban töltötte be a 32. életévét, és úgy tűnik, ő is belátta, hogy már nem tud annyi pályán töltött perccel végig olyan magas szinten teljesíteni, ahogy eddig. Egy évvel ezelőtt, amikor Zidane lecserélte egy Las Palmas elleni bajnokin, a portugál dúlt-fúlt a kispadnál. Most ennek semmi jele nem volt úgy sem, hogy több mérkőzésre egyenesen el sem vitte őt a francia.

“Gyakran beszélek Cristianóval, jól ismerem. Tisztában van azzal, hogy bár eddig simán lejátszott egy évadban 60-70 mérkőzést, már pályafutása olyan szakaszába ért, amikor pihennie is kell. Nem ellene szól ez, minden labdarúgónak szüksége van a regenerációra ahhoz, hogy a szezon végén is csúcsformában legyen” – nyilatkozta egy hete Zidane.

A Celta elleni idegenbeli bajnoki előtt négy alkalommal, amikor a Real nem Madridban játszott, Zidane nem vitte magával Ronaldót, akinek így nem kellett hosszadalmasan utazgatnia és hotelben aludnia. Ezt két bajnoki góllal hálálta meg, a BL-ben pedig az elmúlt négy meccsen nyolcat vágott.

Idei 28 bajnokiján ötödször cserélte le őt a Celta ellen Zidane, többször, mint bármikor korábban pályafutása során. Ez azonban nem csak a pihenésről szól: a Marca szerint amikor CR tavaly megsérült az Eb-döntőben, rájött, hogy változtatnia kell. Azóta máshogy edz, máshogy táplálkozik, mindent megtesz azért, hogy fitt maradjon.

“Tudni lehet, hogy abbahagyta a felsőtestének erősítését, a gyúrást, és sokkal inkább azokat az izmait erősíti, amik robbanékonyságot biztosítanak számára. Vékonyabbnak is látszik, mint a lisszaboni BL-döntőn három éve, a hírek szerint 3 kilót ledobott azóta, amiben a pihenésnek és a táplálkozásnak kulcsszerepe van” – mondja Balague.

Ronaldo ebben a naptári évben 25 gólnál jár, és minden esély megvan arra, hogy a BL-döntőben is ő jelentse a különbséget a címvédő spanyolok javára.

Forrás: hosszabbitas.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések