Olasz Anna magyar bajnok

Az összpontversenyben második lett a Haász SZUE a Békéscsabán rendezett hosszútávúszó medencés országos bajnokságon. Olasz Anna 10 ezer méteren magyar bajnok lett, 5 ezer méteren pedig betegséggel küzdve is dobogós.
– Mindig ez van, ha hazajövök Amerikából, ahol klórosabb a víz: az első napokban összeszedek egy gyomorrontást. Már fel voltam készülve rá, sajnos az 5 ezer méteres futamra el is jött ez az egynapos probléma – mondta Olasz Anna, a Haász SZUE világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes versenyzője, miután harmadik lett a Békéscsabán rendezett hosszútávúszó medencés országos bajnokságon.

Szerencse, hogy ekkor jött elő a várható betegség, hiszen ez a szám csak edzés volt, a 10 ezer méteres, nyílt vízen olimpiai táv volt a fontos. Ezen a távon pedig két nappal korábban nyert.

– A bajnoki címnek természetesen örülök, de az időeredményemnek nem. Gyorsabban szerettem volna teljesíteni a távot, de talán itt jött ki, hogy az elmúlt három hetem nagyon zsúfolt volt a vizsgák, a diplomaszerzés és az utazás miatt. És persze látni kell ebben is a pozitívumot: a verseny megmutatta, hogy nagyon sokat kell dolgozni a Maty-éri nyílt vízi bajnokságig – mondta Olasz Anna.

Edzője, Gellért Gábor további 15 tanítványát nevezte az ob-re, a tehetségek pedig hozták is az eredményeket. A szintén felnőtt mezőnyben induló, Szerbiát a világbajnokságon biztosan képviselő Farkas Tamás is harmadik lett 5 ezer méteren, a kétszer hosszabb távon pedig a 6. helyen ért célba.

Az utánpótlás is remekelt, Fábián Fanni például mindkét számában (1500 és 5000 méter) bronzérmes lett, testvére, Fábián Milán pedig 1500 méteren állhatott a dobogó második fokára, míg 5 kilométeren épphogy lemaradt a medálról. A saját korosztályában még két éremszerzője volt a Haász SZUE-nak: Vas Laura harmadik, Pádár Nikoletta pedig második lett 1500 méteren.

A szegedi klub 516 ponttal második lett az összpontversenyben, csak a Kőbánya SC előzte meg, így a legjobb vidéki egyesületnek bizonyult. A Haász SZUE versenyzői 15 pontszerző hellyel zárták a viadalt - írja a Délmagyar.hu.
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Kedvelj minket

Powered by Jasper Roberts - Blog