Pintér Attila kiállt Mezőkövesd focicsapata mellett

Megvédte korábbi együttesét Pintér Attila, a másodosztályú Puskás Akadémia vezetőedzője.
A tréner azért állt ki az élvonalbeli Mezőkövesd focicsapata mellett, mert utóda, a gárdától május elején távozott Szivics Tomiszláv azt mondta, nem tudott eredményes lenni az együttessel, hiszen nem NB I-es szintű a kerete, teljes mértékben a játékosokra hárította a felelősséget a gyenge szereplés miatt.

– Nem nagyon szeretnék az utódommal foglalkozni, csak a tényekre hagyatkoznék. Ő azt ígérte, hogy teljesen más futball lesz Mezőkövesden... Nem a játékosokban kellene elsősorban keresni a hibát, hiszen bebizonyították, hogy a Ferencvárost és a Videotont is képesek legyőzni. Nagyon jól összerakott és remekül működő együttes volt, a labdarúgók meghaltak volna a pályán, hogy eredményesek legyenek – mondta az M4 Sporton lát­ható Góóól című műsorban Pintér, aki 2015 év végétől tavaly decemberig volt a Mezőkövesd edzője, a csapattal a 2015/2016-os szezonban megnyerte az NB II-t, s feljuttatta az élvonalba.

Kiválóan szerepelt az NB I-ben is, az idei kiírásában a tizenkilencedik fordulóban az ötödik helyen állt vele a csapat. Távozását követően Sziviccsel tíz mérkőzésen mindössze nyolc pontot szerzett a gárda, s két fordulóval a vége előtt a kiesés veszélye fenyegeti, hiszen a tizedik pozíciót foglalja el.

Forrás: Blikk.hu
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Kedvelj minket

Powered by Jasper Roberts - Blog