Visszavágtak az ukránok a 25 évvel ezelőtti vereségért

Huszonöt évvel ezelőtt Magyarország ellen játszotta első hivatalos mérkőzését az ukrán labdarúgó-válogatott, s kedden Ungváron újrajátszották ezt a találkozót az akkori résztvevők, illetve a korszak meghatározó játékosai. Ezúttal az ukránok nyertek.
A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának beszámolója szerint a magyar együttest Gellei Imre korábbi szövetségi kapitány az Andrusch József – Mónos Tamás, Telek András, Mészöly Géza, Cseh András – Halmai Gábor, Márton Gábor ­ Dombi Tibor, Détári Lajos, Tököli Attila ­ Sallói István kezdőtizeneggyel küldte pályára. Csereként Fehér Csaba, Vincze Ottó, Sallai Sándor, Waltner Róbert, Vlaszák Géza, Jenei Sándor, Véber György és Éger László állt be.


– Magam is meglepődtem, mennyire örültek egymásnak a játékosok, és milyen gyorsan újraértelmeződtek a régi barátságok az egykori csapattársak között – fogalmazott Gellei Imre a túra végén az mlsz.hu-nak.

– Végig a jó hangulat, a baráti légkör jellemezte a túrát, és az ukrajnai szervezők is kitettek magukért, nagyon barátságos fogadtatásban részesültünk. A játékosok nagyszerű hozzáállását már a meghívás során is megtapasztalhattam, mindenki nagyon szívesen vállalta az utazást, és minden egyes kerettag odatette magát a pályán is. Az ukránok jobban odafigyeltek arra, hogy legyenek olyan játékosaik, akik lehúzzák az átlagéletkort, és végül ez döntött a javukra, megérdemelten nyerte. Öröm volt irányítani ezt a csapatot, remélem, sok alkalom lesz még, amikor ez a társaság összeállhat hasonló gálamérkőzésekre, például ennek a mérkőzésnek a tervezett visszavágóján.


A mérkőzést az összeszokottabb, valamint több fiatalabb játékost is bevető Ukrajna nyerte meg 3-1-re, a gólokat Andrij Vorobej, Ivan Hecko, Szerhij Lazarenko és Fehér Csaba szerezték. A 25 évvel ezelőtti találkozón 1992. április 29-én Kiprich József duplájával és Sallói István góljával a magyarok győztek 3-1-re.


A keddi gálameccset – melyet az ukrán labdarúgás napjának jegyében rendeztek meg – mintegy hatezren látták a helyszínen, köztük Csányi Sándor, az MLSZ, valamint Andrij Pavelko, az ukrán szövetség elnöke.


A találkozó előtt emléktáblát avattak az ungvári stadion bejáratánál a 25 évvel ezelőtti összecsapás emlékére.
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Kedvelj minket

Powered by Jasper Roberts - Blog