Valente hamarabb vonult vissza, mint Tarquini

Egy-két évvel ezelőtt, amikor Hugo Valente és Gabriele Tarquini ádáz csatákat vívott a pályán és néha szavakkal azon kívül is, több dolgot sem sejthettünk. Például azt, hogy 2017 elején már egyikük sem lesz tagja a Túraautó Világbajnokság mezőnyének. De azt sem, hogy a fiatal francia végül hamarabb dönt majd a visszavonulás mellett, mint a veterán olasz.
A Campos Racingnél és a Lada gyári csapatánál is megforduló Valente azonban néhány napja bejelentette, számára egyelőre ennyi elég volt a versenyzésből, a jövőben inkább kislányára és családjára szeretné fordítani a figyelmét.

A még mindig csak 24 éves pilóta 81 futam során hat dobogós helyezést szerzett a WTCC-ben (érdekesség, hogy valamennyit Chevrolet-vel), majd a Lada kiszállása utána az idei évre a TCR International Series-be szerződött, ahol egy SEAT Leónnal indult a Craft-Bamboo istálló színeiben. Az eddigi nyolc verseny során egy második és egy harmadik hely jött össze, mindkettő Bahreinben, és ezzel tizedik az összetettben.

A hétvégén esedékes salzburgi versenyre viszont már nem utazik el, helyét a BTCC-ből érkező (az MG-vel nemrég szakító) brit David Lloyd veszi át.

“Sajnos az eredmények nem úgy jöttek, ahogy arra számítottam, ezért úgy döntöttem, visszavonulok a sporttól. Van saját családom, róluk szeretnék gondoskodni. A kislányom kilenc hónapos, és semmi sem tesz boldogabbá, mint amikor vele lehetek. Szeretném ugyanazt az életet megteremteni számára, mint amit én kaptam a szüleimtől, és ez aktív autóversenyzőként szinte lehetetlen. Nehéz döntés volt, de készen állok rá, hogy lapozzak egyet az életemben, és valami újat kezdjek” – fogalmazott Valente.

A korábban szintén a WTCC-ben versenyző Craft-Bamboo alakulat csapatvezetője elmondta, próbálta rábírni Valentét, hogy legalább az év végéig maradjon, de a francia hajthatatlan volt.

“Csalódottak vagyunk, hogy év közben elveszítjük Hugót, főleg mivel kevés olyan pilótával volt eddig szerencsém dolgozni, akiben akkora nyert tehetség lenne, mint benne. Megpróbáltam meggyőzni, hogy maradjon a szezon végéig, de már döntött. Azt gondolom, ha valaki egyszer elveszíti a lelkesedését, onnantól rendkívül nehéz versenyben maradni ezen a szinten” – mondta Richard Coleman.

Mindeközben a már 55 éves Tarquini még mindig nem gondol a visszavonulásra, jelenleg a Hyundai tesztpilótájaként dolgozik a i30 TCR változatának fejlesztésén, és az sem lepne meg, ha jövőre versenyzőként is feltűnne a koreai márka valamelyik csapatánál.

Hosszabbítás.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések