Az öröm és a frusztráció könnyei Wimbledonban

Az idei wimbledoni férfi döntő több ok miatt is emlékezetes marad, de valószínűleg Marin Cilic érzelmi összeomlása és Roger Federer győzelme utáni megható pillanatai maradnak meg számunkra a leginkább.
Marin Cilic a második játszmában, 3:6, 0:3-as állásnál egyszerűen zokogni kezdett, és sokáig találgatás tárgya volt, hogy valójában mi is történt. A horvát erre is kitért a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.

“Ez egy kimondottan szerencsétlen nap volt számomra. Egy igen fájdalmas vízhólyag volt a talpamon. Ezt már a Sam Querrey elleni elődöntőben is éreztem. Egyszerűen folyadék került a bőrkeményedés alá a talpamon. Minden egyes alkalommal, amikor irányt szerettem volna váltani, képtelen voltam lépni egyet. Ez érzelmileg nagyon bántott, mert tudtam, mennyi mindenen mentem keresztül az előző pár hónapban. A csapatom miatt is rosszul éreztem magam. Annyi mindent tettek értem, és nagyon szerencsétlennek éreztem magam. A legjobb teniszemet akartam nyújtani. Előtörtek az érzelmek, mert tudtam, ez egy olyan nap, amikor képtelen vagyok a legjobb játékomat produkálni, fizikailag és minden egyéb módon. Kavarogtak bennem az érzelmek, mert tudom, mennyi munka volt eljutnom idáig” – mondta Cilic.

Az érzelmes pillanatok Roger Federer esetében sem maradtak el, annak ellenére, hogy tudjuk, vele ez már többször előfordult pályafutása során. Talán a legemlékezetesebb a 2009-es Ausztrál Open döntője után történt, amikor Rafael Nadal ellen szenvedett vereséget.


A mostani “sírás” nem a vereség, hanem a győzelem könnyei voltak. De ez ennél sokkal több volt. A díjkiosztó ellőtt ugyanis megjelentek iker lányai és iker fiai a lelátón.


A svájci még a karrierje csúcspontján egyszer azt mondta, hogy addig szeretne játszani, amíg a lányai egyszer láthatják őt nyerni. Azon már túl vagyunk. Most viszont a fiai is látták őt Grand Slam-tornán győzni, az Ausztrál Openen nem voltak ott idén. Erre valószínűleg Federer már nem igazán számított egy évvel ezelőtt, és most, 35 évesen (heteken belül 36 évesen) mégis megélte, hogy mind a négy gyermeke előtt ismét bajnok legyen, Wimbledonban nyolcadszor.

Hosszabbítás.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések