Tour de France: Rigoberto Uran nyerte a "királyetapot"

Három kiemelt kategóriás hegyet kellett teljesítenie a versenyzőknek a körverseny mai szakaszán. A Nantua és Chambéry közötti etap drámai történéseket hozott. 
Rögtön a szakasz eleje meghozta a búcsút az egyik élmenőnek: Geraint Thomas aki megnyerte az első szakaszt és az összetett második helyén állt, lejtmenetben bukott és kulcscsonttörés miatt a verseny feladására kényszerült. 

Hasonló sorsra jutott a BMC főversenyzője, Richie Porte is, az ausztrál elesett és sziklafalnak csapódott. Porte az esés után a földön maradt, de szerencsére eszméleténél van. 

Chris Froome defektet kapott, mikor riválisa Fabio Aru meglépett volna tőle, és az olasz versenyző végül megállt mikor brit riválisa jelezte a problémáját. Aru erre még rá is faragott, hiszen a jóváírásoknak köszönhetően Froome növelni tudta vele szemben az előnyét. 

Végül egy 6 fős boly lépett el a többiektől a szakasz végén, és sokáig úgy nézett ki, hogy Romain Bardet nyerheti meg a mai szakaszt. A tavalyi verseny második helyezettjét utolérték, és végül hárman is lehajrázták. 

Rigoberto Uran és Warren Barguill szinte egyszerre érkezett be a célba, és utóbbi elkezdte magát ünnepeltetni. A célfotó megvizsgálása után azonban kiderült, hogy a kolumbiai kerékpáros végzett az első helyen, megszerezve élete első Tour szakaszgyőzelmét. Barguill azzal vigasztalódhat, hogy a hegyi összetettben jelenleg toronymagasan vezet. 

Froome nem elégedett volna meg a harmadik hellyel, ám a címvédő erejéből ma nem futotta többre, előnyét így is növelte riválisaival szemben.

Froome mögött jelenleg Aru 18 másodperces hátránnyal áll, Bardet lemaradása 51 másodperc. 

A versenyen holnap tartják az első szünnapot. 

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések