Újpest: ezrek tüntetnek ma a régi címer mellett

Az előzetes információk szerint ezrek követelik majd ma, hogy az Újpest FC ne változtassa meg a hagyományos címerét. 
Mint ismeretes, az Újpest FC a héten megváltoztatta a címeré. Annak ellenére is, hogy több online szavazáson elutasították a drukkerek az új terveket, s azt sem vette figyelembe az Újpest FC, hogy a vétó joggal bíró UTE is nemet mondott az elképzelésre. A váltásra reagálva a szurkolók egy része töntetett a belga tulajdonos, Roderick Duchatelet budapesti érdekeltségei előtt. 

Ma azonban nagyobb volumenű demonstráció lesz a Szusza Ferenc Stadion előtt. A szurkolók által kezdeményezett eseményre több ezer embert várnak. Eközben a csapat edzőmeccset játszik majd a Vác ellen, amelyre nézőket nem engednek be. 

Hogy mi lesz a hatása a demonstrációnak, azt szinte lehetetlen megjósolni. A belga tulajdonos eddigi munkásságát figyelve, nehezen elképzelhető, hogy visszatáncoljon - írja a sportfaktor. 

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések