Kilenc olimpián voltam, de egy sem volt ilyen jól szervezett

Tizenhárom napon át dolgoztam az amerikai NBC csatornának a vizes-világbajnokságon, és amellett, hogy egy csomó remek embert megismertem, bepillanthattam, hogyan működik egy vérprofi televíziós csapat. És hogy ők hogy érezték magukat Budapesten? A címben szereplő mondat az utolsó napon a háromszoros olimpiai bajnok szakkommentátor, Rowdy Gaines száját hagyta el. 
Már öt napja ment a világbajnokság, amikor megérkezett az NBC stábja. Az International Broadcast Centerben (az IBC a Duna Arénával szemben, az út túloldalán került kialakításra, ami okozott ugyan kisebb problémákat, de tulajdonképpen semmi gond nem volt a funkcióját tökéletesen ellátó létesítménnyel) kilenc raklapon sorakozott a cuccuk, a 12 fős technikai stáb pedig pont úgy állta körbe, mintha senki nem tudta volna, mihez kezdjen vele.

Mivel az olaszok szobáját teljesen, a japánokat pedig részben sikerült elbarikádozni, a csapat IT embere, Ty széles vigyorral kezdte kántálni a Trump-jelszót (Build That Wall), amit óriási röhögés fogadott a stáb tagjaitól.

A stáb magyar tagjait barátságosan fogadó munkatársak jókedvű nevetgélésének a kordinátor, Emily, illetve a technikai vezető, Mike szavai vetettek véget: kezdjük!

Vérprofi csapatmunka

A Technical Crew semmi perc alatt szétpattintotta a cuccot, az egyik helyiségükben másfél óra alatt felállították a technikai központot, a másikban pedig a vezetőség rendezkedett be. Másnap befutott a furcsa módon Talent Teamnek nevezett képernyős csapat is, akik nem akárkikből álltak.

Egy amerikai országos tv-csatorna arcai nyilván igazi celebek, de a viselkedésükön ebből semmi nem látszott. A medence melletti vegyes zónában interjúzó, folyamatosan mosolygó Heather világbajnok röpladázó, a fő kommentátor, Todd igazi amerikai híresség, a szakkommentátor pedig nem más volt, mint az amerikai úszólegenda, Ambrose “Rowdy” Gaines.

A háromszoros olimpiai bajnok Rowdy valószínűleg még néhány aranyat begyűjtött volna a vitrinbe, ha az USA nem bojkottálja a moszkvai játékokat, hiszen 1978 és 84 között tíz világcsúcsot úszott, és elképesztő fizikai adottságainak köszönhetően még 35 évesen is megnyerte az amerikai válogatót. Az 58 éves szakértő óriási figura, egyszer sem ment el a stáb legutolsó tagja mellett sem úgy, hogy nem veregette meg a vállát, de a szervezőkhöz, és a biztonsági őrökhöz is mindig volt egy kedves szava.

Ha szakértő kell, nem néznek kicsire

A Talent Teammel érkezett meg egy háromfős háttércsapat is, őket Research Teamnek (kutató csoport) nevezték. Ennek a kis csapatnak a feladata volt, hogy minden létező háttér-információval ellássák a kommentátorokat, a vezetőjük pedig nem más volt, mint Mike Unger, aki jelen pillanatban az Amerikai Úszó Szövetség vezérigazgatója.

Mike 1996 óta dolgozik a csatornának másodállásban, de a FINA is felkéri néha szakértőnek. Az egykori úszóedző társaihoz hasonlóan kedves, barátságos figura, aki azzal lepett meg minket, hogy harsány “Jó napot kívánok”-kal üdvözölt minket. De nem ez volt az utolsó dolog, amitől leesett az állunk.

“Szerelmes vagyok Budapestbe. Ez az egyik kedvenc városom, mindig örömmel jövök ide – mesélte Mike. – 1992-ben a Komjádiban edzőtáboroztunk, és az edzések előtt lejártam úszkálni egy kicsit [“Splashed 2K”, azaz kb “pancsoltam két kilométert”]. Ilyenkor mindig egy kedves 60-as hölgy volt csak lent a medencében, akivel egy idő után szóba elegyedtünk. Tökéletesen beszélt angolul, úgyhogy nagyon jóban lettünk, sokat beszélgettünk, és egyszer még vacsorázni is meghívott magukhoz.”

“Már vagy egy hónapja beszélgettünk minden reggel, amikor leesett, hogy ki a hölgy: a valaha volt egyik legnagyobb úszónő, Székely Éva volt az. Amikor néhány éve itt jártam, a lányával [Gyarmati Andrea] beszéltem, de a találkozót már nem sikerült összehoznunk. Jó egészséget kívánok neki, és utólag is boldog 90. születésnapot” – tette hozzá Mike.

Itt nem a Google a barátod

Az NBC stábja minden nap 13 órakor találkozott, hogy a 17 órás rajtra minden készen álljon, mindenki pontosan tudja az aznapi feladatát, és (kétszer) is végigtesztelhessék a rendszert. Ezt a FAX-nek nevezett programot Connecticutból egy Josh nevű srác irányította, aki egyébként 12 órára Budapestre utazott az első versenynapon. “Átverem a jet laget, mielőtt beütne, már újra otthon leszek” – mondta széles mosollyal.  

Ezután a Talent és a Research két órára bezárkózott a szobába, de néhányszor mi is végighallgathattuk az értekezletet. Itt az történt, hogy Mike minden egyes aznapi számról elmondta, az esélyesek közül ki mit úszott az utóbbi két évben, mi várható tőle a világbajnokságon, és hogy mire kell figyelni. Még egyszer: minden futam minden egyes versenyzőjéről.

Emellett kis papírokat adott a kommentátoroknak, amire felírt nekik néhány érdekességet, amiket a holtidőben elmondhattak. Nem unalmas statisztikákra kell gondolni, ami a laikusok számára semmit nem jelent, hanem tényleg releváns, fontos információkra.

Ég és föld a különbség

Mivel a versenyeket a helyszínen – aztán egyre lelkesebben Mike mellől, a közvetítői központból – néztük, csak az éjfél utáni ismétlésekben hallottuk a versenyeket ifj. Knézy Jenő kommentálásával. Elnézve, hogy milyen energiákat fektetett az ország a vébébe, talán nem lett volna hülyeség egy az NBC-éhez hasonló stábot rendelni a kommentátor mellé – vagy kölcsönkérni az Eurosporttól egy hozzáértő szpíkert.

Csak egy példa: óriási sajnálatunkra Hosszú Katinka frenetikus 200 hát döntőjét nem tudtuk az arénában nézni, így gyorsan beügettünk a technical roomba Mike széke mögé, hogy legalább egy monitoron nézhessük a versenyt. Eközben végig hallgattuk, miket mond a kommentátorok fülére Mike, hogy aztán éjfélkor meghallgassuk, a magyar királyi tévét nézők mit hallottak eközben.

Az utolsó ötvenen, amikor Knézy extázisban üvöltötte, hogy “ez Baker és Hosszú között dől el”, Mike higgadt hangon közölte, hogy ezt Seebohn fogja megnyerni. Akkor, amikor az ausztrál még bőven a harmadik helyen volt. Néhány pillanattal azután, hogy jelezte, Hosszú le fogja nyomni Bakert a hajrájával.

El voltak ájulva a világbajnokságtól

Az első napon, amikor a cuccot pakoltuk át a Duna Arénába (összesen három padkán kellett átemelni a 200 kilós, guruló dobozokban levő felszerelést), az NBC stábjának még voltak kétségeik, de ezek már a második naptól szertefoszlottak.

A saját feladatköréhez kapcsolódva mindenki elmondta, hogy talán minden idők egyik legjobban szervezett eseménye volt a vébé. Ha egy béka kellett a pakoláshoz, ha egy routert kellett megszerelni, ha amerikai átalakítóra volt szükség, vagy Chris kiújuló influenzájának kúrálásához kellett antibiotikum, perceken belül volt ott valaki, aki segített. Rengeteg kedves, segítőkész önkéntes volt, és szinte mindenki beszélt angolul.

“Kilenc olimpián jártam, de kijelenthetem, ez volt a legjobb verseny, amin részt vettem. Az aréna gyönyörű, mindenki tudja, mi a dolga, és úgy általában semmire nem tudok egy rossz szót szólni” – mondta Rowdy az utolsó napon. “Arról nem is beszélve, hogy Budapest valami egészen elképesztően gyönyörű. Én még ilyen szép helyen soha nem jártam, a feleségem majdnem minden nap lekéste a versenyek elejét, mert a városban sétált, és nem akaródzott bejönni az arénába.”

If you manage to find him  

A stábban több szabadúszó is dolgozott, ők jobbára angolok voltak. Ott volt a folyamatosan poénkodó Graham, a technikai személyzet kulcsembere, Chris, illetve a pódium alatti kamerát kezelő Jason.

Utóbbival kapcsolatban folyamatosan mentek a poénok, amiket az elején még nem értettünk. Jason eléggé elszigetelten dolgozott, a posztja messze volt a többiekétől, de például minden verseny előtt megkapta, hogy kire kell fókuszálnia, és hogy hova kell mennie a futam lefújása után. Ha valamit vinni kellett neki, vagy fel kellett hívni, mindenki vihogva tette hozzá, “már ha megtalálod egyáltalán”. Aztán amikor először találkoztunk vele, megértettük a poént.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések