Pikáns párosítás: exújpesti focisták segítik a Győrt

Pikáns párosítás: lilák a zöldekért! Korábban Újpesten futballozó négy játékos, Kabát Péter, Zamostny Balázs, Tajthy Tamás és Vadász Viktor is az ETO FC Győrért dolgozik. A kvartett élvonalba juttatná a másodosztályú klubot – az elmúlt szezonban a gárda megnyerte az NB III Nyugati csoportját.
– A vezetőség azt várja, hogy az első tízben végezzünk, de úgy érzem, erősebb a keretünk, szeretnék segíteni a csapatnak, hogy a feljutásért legyen harcban – mondta Kabát a Vasárnapi Blikknek. – Örülünk, hogy megszereztük az első győzelmünket a múlt hét végén, de még sokat kell dolgoznunk, és muszáj még jobban összeszoknunk. Erős a mezőny, mert a Békéscsaba, a Kisvárda, az MTK és a Nyíregyháza is az NB I-be vágyik.

Kabát az előző idényben tizenkétszer volt eredményes, ám a mostaniban még nem talált a kapuba, a Siófok elleni 2-0-s sikert viszont Zamostny góljával tette biztossá a Győr.

– Nagyon jó a csapatszellem, természetesen előkerülnek a régi sztorik. Mindannyian azt szeretnénk, hogy a Győr visszajusson az NB I-be, függetlenül attól, hogy újpesti múltunk van. Jól beilleszkedtünk ebbe a közegbe is, nem klikkesedünk, csak az számít, hogy sikerüljön a bravúr – mesélte Kabát.

A csatár mindent megtett, hogy ötödik újpesti légiósa is legyen a zöld-fehéreknek, hívta az ÚFC-től távozó kapust, Balajcza Szabolcsot (38), aki végül Siófokra igazolt, s múlt vasárnap éppen egymás ellen kellett játszaniuk.

– Furcsa volt, hogy az ellenfél kapuját védi, mert nagyon jó barátok vagyunk, gyakran beszélünk telefonon. Jobb lett volna, ha velünk van, nem ellenünk – tette hozzá a támadó.

10. helyen

Három forduló telt el a ladarúgó-NB II-ből, az ETO jelenleg a 10. helyen áll négy ponttal, öttel lemaradva az éllovas Nyíregyházától: 0-0-s döntetlennel kezdett a Zalaegerszeg ellen, majd otthon 3-1-re kapott ki a Kisvárdától, múlt vasárnap pedig 2-0-ra legyőzte a Siófokot - írja a Blikk.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések