Breaking News

László Sándor Emlékverseny: nagyot ment a DKSI

Borongós, felhős idő fogadta a 2017. évi László Sándor Emlékverseny indulóit október 8-án Nagyhegyesen. 
A DKSI Debreceni Kerékpáros Sport és Szabadidős Ifjúsági Egyesület immár 4. alkalommal rendezte meg az egykori kiváló ifjúsági versenyző emlékét őrző országúti kerékpárversenyt - írja a haon.hu.

A hajdú-bihari versenynaptár utolsó eseményén 100 kerékpáros vágott neki a kategóriája szerint kiszabott 15, 35, 65 illetve 95 km-es távnak. Az időjárás kegyes volt, az eső kis szemerkélés után elállt, így lényegében száraz úton zajlott a verseny. A kellemetlen szél némiképp szétzilálta a mezőnyöket, de látványos sprintekben nem volt hiány, több kategóriában is a célvonalon dőlt el a helyezések sorsa. A KONTENT-DKSI hazai csapat lévén elég komoly erőkkel vonult ki, így a házigazdák összesen 13 érmet szereztek, szinte minden kategóriában sikerült szép eredményt elérni.

15 km-en a kevés induló többnyire együtt mozgott, a 35 km-en induló U15/WU17 mezőny viszont igen megrostálódott a szélben, 65 km-en több akciót követően végül mezőnyhajrá döntött. 95 km-en alakult ki komoly szökés, ahol a KONTENT-DKSI-ből Fegyveres Máté, Peák Barnabás, és Szöllősi Ferenc hajtottak, Orosz Gergő (FSZSE-FTC), Hakk Bence (Kecskeméti Első Sor) és Kasko Dávid (CK Rimavska Sobota) társaságában. Ebből a csoportból végül Peák, Szöllősi és Orosz Gergő mentek tovább, így hárman összedolgozva végül komoly előnnyel értek célba, ahol végül a két DKSI-s srác meccselt az első helyért, ellenfelüket még időben leszakítva a befutó előtt.

Az eredményhirdetésen a dobogósok éremdíjazásban részesültek, illetve kiosztották a támogatók által felajánlott tárgy- és pénzjutalmakat is.

Dobogósok

U13, 15 km
1. TOMKA István (Dr. Bátorfi-Agria KTK)
2. FEHÉRVÁRI (Marcell Imre KSI-Csepel SE)
3. VAS András (KONTENT-DKSI)
WU15, 15 km
1. KŐSZEGI Bianka (KSI-Csepel SE)
2. KOVÁCS Judit (KONTENT-DKSI)
3. SÁRY Boglárka (KSI-Csepel SE)
U15, 35 km
1. MÉSZÁROS Bence (Tipográfia T. E.)
2. SZIJÁRTÓ Zétény (Győri Atlétikai Club)
3. ÁRVAI Kristóf (KONTENT-DKSI)
WU17, 35 km
1. NAGY Gréta (KONTENT-DKSI)
2. SÁGI Fanni Lili (KONTENT-DKSI)
3. TIRCSI Andrea (KSI-Csepel SE)
U17, 65 km
1. TOMKA Boáz (Dr. Bátorfi-Agria KTK)
2. SÁNTA Ármin (KONTENT-DKSI)
3. VARGA Bálint (KONTENT-DKSI)
WU19, 65 km
1. HONOS Csenge (KSI-Csepel SE)
2. LÁSZLÓ Tamara (KSI-Csepel SE)
3. KOVÁCS Vivien (KSI-Csepel SE)
Felnőtt nő, 65 km
1. MÁRIÁN Krisztina Nyíregyháza
Amatőr master 2, 65 km
1. FÉSÜS László (Meditech SC)
2. PINTÉR Attila (ViniBike KSE)
3. PÁLL János (KONTENT-DKSI)
Amatőr master 3, 65 km
1. KORHÁN László (KONTENT-DKSI)
2. TISELJ Tone (KONTENT-DKSI)
3. SZTRUHÁR József (Mátrabike Gyöngyös)
Amatőr férfi (19-39), 95 km
1. BÁLINT Péter (KONTENT-DKSI)
2. SÁROSI Endre (ViniBike KSE)
3. NAGY Gergő (Miránk-DOMKK)
U19, 95 km
1. OROSZ Gergő (FSZSE/FTC)
2. HAKK Bence (Kecskeméti Első Sor SE)
3. MÉSZÁROS Ábel (Győri Atlétikai Club)
U23, 95 km
1. PÁPAI Ádám (Tipográfia T. E.)
2. MINKÓ Roland (Kecskeméti Első Sor SE)
3. KAŠKO Dávid (CK Rimavská Sobota)
Felnőtt férfi, 95 km
1. PEÁK Barnabás (KONTENT-DKSI)
2. SZÖLLŐSI Ferenc (KONTENT-DKSI)
3. SOLYMOSI Márton (Epronex-Bike Hungary)
95 km abszolút, a László Sándor Vándorserlegért

1. PEÁK Barnabás (KONTENT-DKSI)
2. SZÖLLŐSI Ferenc (KONTENT-DKSI)
3. OROSZ Gergő (FSZSE/FTC)

Nincsenek megjegyzések