Visszatért az edző, akivel legutóbb megértük a nemzetközi kupatavaszt

Bekő Balázs menesztése után Szentes Lázár vette át a labdarúgó NB II-ben szereplő Győr vezetését. Szentes első meccse jól sikerült, hiszen a Győr Nyíregyházán nyert 1-0-ra. 
A korábban - többek között - Szaúd-Arábiában is dolgozó szakember az egyik legképzettebb magyar edző. Személye azonban nem csak ezért érdekes, hanem azért is, mert mind a mai napig ő az utolsó olyan magyar futballtréner, akinek a csapata a nemzetközi kupákban megérte a tavaszt. 

Mindez az UEFA Kupa 2003/04-es kiírásában történt. Ez volt az utolsó olyan év, amikor ebben a sorozatban végig egyenes kiesésben rendezték a mérkőzéseket, azaz nem volt csoportkör.

A selejtezőben a Debrecen a litván Ekranas együttesével nagyon megszenvedett, hiszen csak hosszabbítás után jutott túl ellenfelén. Az első meccsen elért 1-1 után a visszavágón is 1-1-re végeztek a felek, de a hosszabbításban a Loki lőtt egy gólt, így 3-2-es összessítéssel a főtáblára jutott. 

Az első fordulóban a horvát NK Varteks ellen kettős győzelemmel, 6-3-as összesítéssel ment tovább a Debrecen.

Szentes Lázár akkori csapata mind az idegenbeli, mind az otthoni meccsét megnyerte.

A folyatásban a görög PAOK Szaloniki következett. Görögországban 1-1, Debrecenben 0-0 lett a végeredmény, az egyetlen idegenbeli gól a Debrecen továbbjutását jelentette. Ekkor a magyar csapat a legjobb 32 közé került.

A következő kört már 2004 tavaszán (pontosabban késő telén) rendezték. A belga Bruges az első mérkőzésen 1-0-ra nyert a Debrecen ellen, a visszavágó 0-0-s döntetlent hozott, így a Loki ezzel a döntetlennel kiesett.

Azt a meccset sokáig emlegették Debrecenben. Szentes kritikusai azt vetetették az edző szemére, hogy a magyar csapat nem ugrott neki belga ellenfelének, majd a meccs későbbi szakaszában mintha megelégedett volna azzal, hogy nem szenved vereséget.

Így vagy úgy, az a Debrecen mindmáig az utolsó olyan magyar futballcsapat, amely a nemzetközi kupákban megérte a tavaszt. Tekintettel arra, hogy mostanság az is öröm, ha a hazai indulók eljutnak a selejtezők augusztusban zajló küzdelmeibe, Szentes Lázár tette lassan már futballtörténelem.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések