Russell Westbrooknak nem sikerült sorozatban ötödik meccsén is tripla-duplát elérnie. A Chicago Bulls hazai környezetben E'Twaun Moore 2.1 másodperccel a vége előtt szerzett hárompontosával nyert az Oklahoma City Thunder ellen az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján. Russell Westbrook, a vendégek bombaformában lévő sztárjátékosa közel járt ahhoz, hogy sorozatban az ötödik mérkőzésén is tripla-duplát (három statisztikai mutatóban is két számjegyű eredmény) érjen el, de 43 pontja mellett ezúttal "…
Az NBA legutóbbi játéknapján az Oklahoma City Thunder simán legyőzte a New York Knicks csapatát. A szombat hajnali meccsek legfontosabb történése az volt, hogy a Thunderben visszatért a kéztöréséből felépül Russell Westbrook. A 26 éves kosaras remekül játszott a Knicks ellen, majdnem tripla dupláig jutott, csapata pedig már a nagyszünetre bebiztosította a sikert. A folytatásban az OKC még simábbá tette a győzelmet, végül 105-78-ra diadalmaskodtak. Westbrook 32 ponttal, hét lepattanóval és 8 assziszttal zárt. A többi pályán a …