A címvédő Borussia Dortmund Marco Reus mesterhármasával győzte le az Eintracht Frankfurt együttesét a német labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának szombati játéknapján.
A Dortmund keretében pályafutása során először ott volt Bajner
Bálint, de a fiatal magyar támadó nem kapott lehetőséget.
Mint azt már korábban megírtuk, magyar érdekeltsége is volt a
találkozónak, a Borussia tartalékcsapatánál játszó Bajner Bálint
bekerült a keretbe, és a kispadon kezdett, a támadó Robert Lewandowski
eltiltása miatt kapott bizalmat Jürgen Klopptól.
"Julian Schieber kiállítása után sejtettem, hogy az edző nem
fog becserélni, én egy tipikus center vagyok, védekezésben nem tudok
annyit segíteni a csapatnak. De az a lényeg, hogy megszereztük a három
pontot" - kezdte beszámolóját a hathárom.hu megkeresésére Bajner Bálint.
A címvédő a 31. perctől a 74. percig emberhátrányban játszott, a
harmadik gólt tíz emberrel szerezte, igaz, egy perccel korábban Srdjan
Lakic nagy helyzetet puskázott el a vendégeknél. "Belülről nem tűnt
olyan egyszerűnek a mérkőzés, a Frankfurt remek együttes. De megint
nagyon jól csináltuk a letámadásokat."
Lewandowskit három meccsre meszelték el, Schieber mai
kiállításával második támadóját vesztette el Jürgen Klopp, így a
keretben Bajner az egyetlen vérbeli csatár. A magyar légiós szinte
biztosan ott lesz a keretben jövő vasárnap, a Mönchengladbach elleni
idegenbeli bajnokin is. "Nem úgy készülök, hogy ezzel az új helyzettel
egyből kezdő leszek. Hiszen van a csapatban egy Marco Reus, aki csatárt
is tud játszani, pazar formában futballozik, ezt ma is láthattuk. Bízom
benne, hogy lehetőséget kapok a következő meccsen. Gündogan és Kehl
biztattak, hogy kezdő leszek, de mondtam nekik, hogy nem szeretném
elbízni magam, ez egyelőre csak álom" - fogalmazott Bajner.
A 22 éves futballista hozzátette, a jövő héten is a Dortmund első csapatával edz.
0 Megjegyzések