A Szeged férfi vízilabdacsapata 9-6-ra nyert francia riválisa, a Montpellier otthonában a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szombati első mérkőzésén.
A két együttes szombat esti első összecsapásán - a francia klub honlapjának beszámolója szerint - sokáig fej-fej mellett haladtak a csapatok, a Jászberényi Gáborral a kapuban felálló hazai együttes jól tartotta magát.
A hajrában, 6-6-ot követően a Szeged ellépett ellenfelétől és végül magabiztosan nyerte a találkozót.
A visszavágót március 20-án, szerdán, 18 órai kezdettel rendezik Hódmezővásárhelyen, a Gyarmati Dezső sportuszodában.
Az Eger a Szegeddel szemben komoly hátrányba került az első mérkőzésen.

Eredmény - Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés:
Montpellier (francia) - A-HÍD Szeged VE 6-9
A magyar csapat góllövői: Török 4, Kunac, Kayes, Hegedűs, Szivós, Molnár T. 1-1

0 Megjegyzések